Vámos és farizeus vasárnapja - Elek Antal atya gondolatai

Evangélium (Luk 18.10-14)

„Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, mindenemből tizedet adok. – A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek! –Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az nem. Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.”

A hívő és vallását gyakorló görögkatolikus számára a vámos és farizeus vasárnapja a nagyböjt előtti közvetlen előkészületi idő kezdetét jelenti. Ettől a vasárnaptól kezdjük ugyanis használni a böjti Triódiont, azaz a nagyböjti énektárt. A liturgikus év egyik legnagyobb lelki harca előtti felkészítés kezdeteként értelmezhetjük úgy, hogy utána egész héten szabad hét van, azaz nincs böjti nap. Mielőtt a böjti futást megkezdenénk, egy fontos szabályt kell tisztáznunk, mégpedig azt, hogy hogyan imádkozzunk.

„Ne úgy imádkozzunk, testvérek, mint a farizeus, mert aki magát felmagasztalja, megaláztatik.” (Triódion) A Jézus által elmondott példabeszédnek nincs szüksége külön magyarázatra, egyszerű, világos és azonnal érthető. A gond abban rejlik, hogy nem gondoljuk magunkat a farizeus helyzetébe, a vámos bűnbánatától és gyakorlatától pedig igen messze vagyunk. Hisz mi nem vagyunk olyanok, „mint ez” a vámos. A szentek, akiket tisztelünk, ismerve egyes írásaikat, képesek elénk olyan tükröt tartani, amiben 2023-ban is fel tudjuk ismerni magunkat egy adott evangéliumi cselekményben.

Egyszer megkérdezték Áthosz-hegyi Jerondasz Paisziosz atyát, „miért van az, hogy imádkozás közben néha elkalandoznak a gondolataink?”(A hészükhaszta lelkiség békessége).

Ez a probléma mindannyiunkat érint, és nehezíti az előrejutásunkat az imádságban. A fenti evangéliumi szakaszt újraolvasva látjuk, hogy a farizeus imádság közben rendesen elkalandozik, a vámos viszont lényegre törően, érzelmeivel is az Úr előtt térdel, és valóban imádkozik. Ennek az imádságnak a titka Paisziosz atya szerint a fájdalom lehet. Azért kalandoznak el gondolataink az imában, „mert az imátokban nincsen fájdalom -válaszolta. A szívből való imához fájdalmat kell éreznünk. A szívnek is fájnia kell, hogy ráirányuljon a lélek figyelme. Ha nekünk magunknak akkor éppen nincsen bajunk, bánatunk, a másik ember fájdalma legyen a mi fájdalmunk is! Jóakarattal, szeretettel kell embertársunkhoz viszonyulnunk, át kell éreznünk bajukat, bánatukat, s akkor tudunk értük imádkozni. Így fokozatosan kilépünk önös énünkből, hogy elkezdhessünk valóban szeretni, s átérezni mások fájdalmát.” Fájdalommal tudunk imádkozni azért az asszonyért vagy férfiért, aki abortusz által elvette gyermeke életét, és azokért, akik ebben közreműködtek, fájdalommal tud imádkozni egy elvált házastárs a másik félért, fájdalommal tud imádkozni egy szülő Istentől távol élő tékozló gyermekéért. Fájdalommal tud imádkozni az, aki felfogja és átérzi, milyen Isten szolgálatát bármilyen okból is elhagyni. A listát hosszasan lehetne folytatni. A vámos ilyen fájdalommal a szívében imádkozik és egyetlen vigasza ez a mondat: „Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek!” Nincs alkalma a gondolatainak elkalandozni az imában, mert Isten felfedte valós tettét, és fájdalmával eljutnak szavai az Isten elé. Ha elbizakodottak vagyunk, vagy csak ezt sejtjük magunkról, akkor kezdjünk el imádkozni valakiért a környezetünkből, aki bajban van, mégpedig fájdalommal. Ha kitartóak vagyunk az imában, akár évekig is, akkor a vigasztalásban is részünk lehet. „Minél nagyobb az együttérzés, annál nagyobb a vigasztalás, mert másként nem is lehetne elviselni a fájdalmat” – mondta Páisziosz atya.

Elek Antal atya