Vasmisés papi jubileum Máriapócson

Vasmisés papi jubileum Máriapócson

2024-12-17 08:02:41
Szerző: Miskolci Egyházmegye/Orosz Istvánné
Lelkipásztori
Orosz Lajos atya pappá szentelésének 65. évfordulóját a máriapócsi kegyhelyen ünnepelte.

Hatvanöt évvel ezelőtt négy fiatalember pappá szentelését ünnepelte görögkatolikus egyházunk. Közülük ketten érték el azt a szép életkort, hogy ünnepélyes keretek között vas jubileumi Szent Liturgiát végezhettek.

Orosz Lajos atya 1959-ben Tiszaadonyban kezdte papi szolgálatát, öt évvel később Nyírderzsbe került 19 évre, majd Nyírábrányba 24 esztendőre. Talán nem ez jellemzi igazán a görögkatolikus papok életét. Kevesen töltenek egy egyházközségben ilyen hosszú időt. De ne gondoljuk, hogy ez nem változatos, kihívásokkal teli évtizedeket jelentett Lajos atya és Erzsike tisztelendő asszony (akit legtöbben Szöszi néniként ismertek) számára. Látni generációkat felnőni, pasztorálni (és tanítani) olyan ideológiai közegben, amelyet a mai fiatalok már nem is ismernek, szembesülni a települések lakosság-összetételének megváltozásával… ezek választ vártak a lelkigondozás terén is! Lajos atya mögött lelkiismeretes, szép papi szolgálat áll. 2008-ban ment nyugdíjba. Lajos atya Debrecenben, ezután felesége súlyosbodó betegsége okán a máriapócsi Szent II. János Pál Idősek Otthonában élt, Szöszi néni halála után pedig, jelenleg is Nyíregyházán, legkisebb gyermeke odaadó gondoskodásában tölti napjait.

2024. december 8-án családja körében, és Atanáz püspök atyával ünnepelte meg a vasjubileumot. A megyéspüspök személyes prédikációjával meghatóvá tette a szertartást, bár valószínűleg az a pillanat csalt minden jelenlévő szemébe könnyeket, amikor Lajos atya (apuci, nagyapa, dédipapa) a liturgia záróáldását adta.

Végül elhunyt Erzsébet tisztelendő asszonyért, és Lajos atya fiatalon meghalt lányáért, Éváért pannachidát végeztek.

Lajos atya a kilencvenedik életévében van. Csak annyit lehet életéhez, papi szolgálatához, a család felé tanúsított szeretetéhez fűzni: „Áldott legyen az Úr neve mostantól mindörökké!”

VEZETŐ HÍREK
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp metropolita

Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gyászmise Ferenc pápáért a Szent Péter téren

Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp ...
„Szeretett minket” - Ferenc pápára emlékezik Fülöp ...
 
Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gy...
Hidakat épített, a befogadást, a békét hirdette – Gy...
 
Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
Imádkozzunk együtt Ferenc pápa lelki üdvéért
 
Szakmai napot rendeztek a Bölcsődék napján
Szakmai napot rendeztek a Bölcsődék napján
 
Elhalasztják Orosz Péter Pál boldoggá avatási ünnepsé...
Elhalasztják Orosz Péter Pál boldoggá avatási ünnepsé...
 
Péntek este zárják le Ferenc pápa koporsóját a Szent P...
Péntek este zárják le Ferenc pápa koporsóját a Szent P...