Vatikán: Elhalasztják a Családok Világtalálkozóját és az Ifjúsági Világtalálkozót

Vatikán: Elhalasztják a Családok Világtalálkozóját és az Ifjúsági Világtalálkozót

2020-04-21 09:00:41
Szerző: és fotó: Vatican News
Vatikán
Friss
Április 20-án, hétfő délután a vatikáni sajtóközpont bejelentette, hogy a Covid-19 járvány miatt elhalasztanak két nagyszabású nemzetközi katolikus világeseményt: a Családok Világtalálkozóját és az Ifjúsági Világtalálkozót (IVT).

A közlemény szerint a döntést Ferenc pápa és a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma közösen hozta meg.

A Családok Világtalálkozóját 2021 júniusában tartották volna Rómában; jelenleg 2022 júniusára került az időpont; a lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozót is egy évvel halasztották el, 2023 augusztusára.

A sajtóközlemény arról tájékoztat, a jelenlegi egészségügyi krízis és várható következményei állnak a döntés hátterében, melyek a fiatalok és a családok utazási és gyülekezési lehetőségeit is érintik.

A lisszaboni IVT szervezőbizottsága bizalommal fogadta el Ferenc pápa döntését, amely szerint az Ifjúsági Világtalálkozóra 2023-ban kerül majd sor. A szervezők már lelkesen készülnek a portugáliai IVT-re annak reményében, hogy az esemény elhozza majd a világ minden tájáról érkező fiatalok reményét és örömét a portugál fővárosba – írják rövid közleményükben a portugál házigazdák.

VEZETŐ HÍREK
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa

Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti pócsi kegykép restaurálását

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...