Vegyük észre a környezetünkben élő rászorulókat!

Vegyük észre a környezetünkben élő rászorulókat!

2018-09-27 08:46:05
Szerző: Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
Debrecen
Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
2018. szeptember 25-én ismét találkoztak a Karitatív Iroda munkáját segítő önkéntesek.

Az együttlét közös imádsággal vette kezdetét, majd a Szeretetszolgálat lelki vezetője, Gánicz László atya osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel. Elmondta, hogy az önkéntesek az irgalmas szamaritánushoz hasonlóan olyanokon segítenek, akiket nem ismernek.

Az önkéntes is, amikor ételt oszt, beteget látogat, nem mást tesz, mint észreveszi felebarátját. Felhívta a figyelmet arra, hogy vegyük észre a közvetlen  környezetünkben lévő rászorulókat, akiknek sokszor egy apró gesztus, egy mosoly is sokat jelent.

Ezt követően a karitatív iroda vezetője, Kissné Suta Mariann köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik rendszeres segítik az iroda különböző projektjeit. Ismertette az elkövetkező időszak programjait, feladatait, melyekben szintén számít az önkéntesek részvételére, majd ajánlott számos, ingyenesen igénybe vehető képzési lehetőségeket számukra. A találkozó tea, pogácsa és sütemény elfogyasztása melletti kötetlen beszélgetéssel zárult.

VEZETŐ HÍREK
A gondoskodás apró csodái Debrecenben

Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai Esperesi Kerület papjai

Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szól a legújabb adás
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
A gondoskodás apró csodái Debrecenben
 
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
Kötelező körök helyett: Sopronban találkoztak a Budai ...
 
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
Erőnk forrása - a főszékesegyház felújításáról szÃ...
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...