A táborba egy űrlap kitöltésével (alább a „kapcsolódó dokumentumban” elérhető) vagy online (https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfXS5n0Ylt2bsKc2qU8ce EkQIdcCrqAlbhOUQ_Rz3BMCKasdQ/viewform) lehet jelentkezni. A szervezők kérése, hogy az érdeklődők lehetőség szerint utóbbi formátumot részesítsék előnyben. Szintén "kapcsolódó médiában" tájékozódhatnak a jelentkezés feltételiről. A továbbiakban pedig az összejövetelről olvashatnak részletesen, az azt életrehívók "tollából".
A tábor témája, tárgyköre
Amikor megláttuk a tábor helyszínén a hatalmas régi fákat, és mivel úgy éreztük, hogy egyre égetőbb gondunk a teremtésvédelem, nem volt kérdés abban az ügyben, hogy ezt válasszuk az idei tábor témájául. Nagy segítségünkre sietett Ferenc pápa Laudato Si’ enciklikája. Milyen a teremtett világ, amit Isten ránk bízott, kik vagyunk mi benne, és hogyan élhetünk vele harmóniában? S pont, ahogy az enciklika nagyon átfogóan közelít a témához, a környezetvédelmen kívül sokkal többet hordoz magában, mi is minden nap új szemszögből igyekszünk felfedezni. A kis egységtől haladunk a nagy felé nap, mint nap, ezáltal egy összefüggő ívet adván a hétnek. Reméljük, ez az ív egyben a fejlődés íve is lesz, s a tábor végére új gondolatokkal, de ami számunkra talán még fontosabb: új szokásokkal gazdagodva térhetünk haza.
Heti vándorlásunk állomásai:
Hétfő – Énkép. A teremtés és én. Ki vagyok, milyen vagyok, mi a célom? Felelősségem a teremtésben.
Kedd – Képmás. A teremtés és mások. Akik másmilyenek, mint én. Isten képmásai vagyunk férfiként és nőként, színes és fehér bőrűként, keresztényként és más vallásúként.
Szerda – Életkép. A teremtés és közvetlen környezetem a család. Szerepem a családban. Okosan okozok-e hatást? Társteremtés.
Csütörtök – Csoportkép. A teremtés és kisebb-nagyobb közösségeim. Az ember, mint közösségi lény. A megtartó, életet adó, értékteremtő közösségek. Az élhető lépték.
Péntek – Máskép(p). A teremtés és kereszténységem. Hogyan lehet harmóniában élni ezzel a világgal, hasznosan, mértékletesen. Fogyasztói társadalom vagy mértékletesség, megelégedettség?
Szombat – Világkép. A teremtés és környezetvédelmi megtérésem. Szeretem a világot? Örömünk a világban. A nemzet lelki egészsége, ápoltsága.
Néhány példa a tervezett választható tevékenységek közül:
- gyógynövény gyűjtése a szabadban, - előadás a városi méhészkedésről,
- hogyan készítsünk komposztot otthon,
- megvalósíthatjuk-e otthon vagy az irodában a hulladék keletkezése nélküli életmódot.
- szeretnénk nagyon mesze is ellátni, esténként lehetőség lesz távcsővel csillagokat nézni,
- sportolás, koncertek, színházi előadás, mesemondó hallgatás,
- reményeink szerint lengyel testvéreink is elfogadják meghívásunkat először a Háló történetében
- Szombathely meglátogatása.
A tábor helyszíne
FM DASZK Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma - 9751 Vép, Szent Imre u. 36-38. (Vép Szombathelytől 6 km-re található)
Időpont
Érkezés július 29-én vasárnap este, hazaindulás augusztus 5-én délelőtt. Jelenlétedre egész héten számítunk! Az első közös étkezés a hétfő reggeli, az utolsó pedig a vasárnap reggeli (úti csomagot nem kapunk).
Amire a táborban számíthatsz
Reggeli előtt imák, sportolás
Délelőtt előadások
Korosztályonként külön altáborok
Kiscsoportos beszélgetések
Közös Szentmisék
Sokféle sportlehetőség
Játékos programok
Esténként kulturális és szórakoztató programok
A Kárpát-medence arcai, hangjai, ízei, …
Ebbe a táborba lengyel barátainkat is szeretettel hívjuk. Emiatt valószínűleg lesznek kétnyelvű kiscsoportok, ahova magyar-lengyel vagy magyar-angol, esetleg magyar-német nyelvtudással rendelkező kiscsoport vezetőket várunk.