Balaton-felvidéken kirándultak zalaegerszegi szervezőlelkészségünk tagjai

Túránk végállomása a hegyen található ortodox Örömhírvétel-kápolna volt, ahol Márton atya fogadott minket. A kápolnában közösen elénekeltük az Akathisztosz imádságot, majd Márton atya kőfaragó munkájába is betekinthettünk. Megtudtuk, hogy jelenleg a Debreceni Székesegyház leendő szentségházát, az artophoriont készíti, ezért különösen érdekes és felemelő volt látni a még félkész munkát, amely egyszer majd a székesegyház szentélyében kap helyet. Jó volt arra gondolni, hogy amit most egy egyszerű műhelyben, kézzel formál, az később az Eucharisztia őrzésének helye lesz, és így egy hétköznapi kőfaragó munka valamiképpen a templom és az oltár szolgálatává válik. Nehéz volt búcsút venni a kápolnától, mert mindannyiunkat megérintett az a csend és Istennek az a közelsége, amelyet ott megtapasztalhattunk.

A szállás elfoglalása, majd a vacsora után a Tagore sétányról néztük az esti Balatont, és kicsit bekapcsolódtunk az éppen zajló reformkori zenei fesztiválba. A szállásra visszatérve összegyűltünk, hogy megbeszéljük az év eddigi történéseit, megosszuk egymással tapasztalatainkat, közösen gondolkodjunk az előttünk álló időszakról.

Másnap, vasárnap szervezőlelkészünk, Elek Antal atya a balatonfüredi Krisztus Király-templomban mutatta be közösségünk számára a Szent Liturgiát, amely jó alkalom volt arra, hogy a közösen megélt élmények után együtt adjunk hálát. A délelőtt folyamán meglátogattuk az egykori zsinagógában helyet kapott Zsidó Kiválóságok Házát, amely érdekes módon mutatja be híres zsidó származású emberek életét és munkásságát. Különösen sok időt töltöttünk a kivetítők előtt, ahol interaktív módon kereshettünk rá egy-egy névre, és közben számos érdekes élettörténettel ismerkedhettünk meg.

Ezután Aszófő közelében felkerestük a török időben elpusztult Kövesd falu templomának romjait, amely egészen más módon érintett meg bennünket. A romos falak között járva óhatatlanul is arra gondoltunk, hogy egykor itt is emberek gyűltek össze és itt hangzottak el imádságaik, itt volt jelen a közösség életében az Egyház. Bár ma már csak a templom falainak maradványai emlékeztetnek erre a múltra, a hely csendje és egyszerűsége mégis megállásra késztetett bennünket, és arra is ráirányította a figyelmünket, hogy milyen fontos kincsként őrizni azt, amit a hitünkből és közösségeinkből kaptunk.

A templomrom meglátogatása után, ebéd közben még egy utolsó alkalom nyílt a kötetlen beszélgetésre.

A két nap során a kirándulás, az imádság, a közös beszélgetések és az együtt szerzett élmények nemcsak kikapcsolódást jelentettek, hanem abban is segítettek, hogy jobban figyeljünk egymásra és Istenre. A Szent György-hegyi kápolna, a Szent Liturgia és a kövesdi templomrom három különböző módon, mégis ugyanarra emlékeztetett bennünket: arra, hogy a hitünknek vannak látható jelei és helyei, amelyek generációkon át őrzik Isten jelenlétének emlékét.

Így végül testben elfáradva, de sok közös élménnyel és lelkileg is feltöltődve térhettünk haza, hálát adva ezért a szép és tartalmas hétvégéért.