Zsidók és keresztények együtt tanácskoztak a nemzeti összetartozás jegyében Kecskeméten

Zsidók és keresztények együtt tanácskoztak a nemzeti összetartozás jegyében Kecskeméten

2023-04-17 15:19:42
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kocsis Fülöp érsek
ökumenikus
Egy egész napos, a keresztény-zsidó párbeszéd fontosságát hangsúlyozó és elmélyítő konferenciát szerveztek Kecskeméten április 4-én. A tanácskozáson Fülöp metropolita atya is részt vett.

A Tovább a Szentírási Közös Úton – Húsvét és a Peszáh üzenete a nemzeti összetartozás jegyében című konferenciát, melyen a keresztény, keresztyén és zsidó hívők vettek részt, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet és a Barankovics Izraelita Műhely szervezte. 

Az eseményen előadásokkal, kerekasztalbeszélgetésekkel várták az érdeklődőket, majd a nap csúcspontjaként egy közös szándéknyilatkozat aláírásával pecsételték meg a megjelent egyházi méltóságok az elhangzottakat. Nem véletlen az, hogy ezt a konferenciát éppen Kecskeméten szervezték meg, ugyanis a városban példamutatóan működnek együtt a különböző felekezetű egyházak. A megnyitót a Kecskeméti Zsidó Hitközség Dísztermében tartották, majd a résztvevők a Kecskeméti Református Kollégium és Gimnázium Dísztermében folytatták a munkát. 

Dr. Feldmajer Péter, a Mazsihisz Közép-Magyarországi Területi Csoport elnöke megnyitó beszédében elmondta, hogy az első ilyen konferenciát egy évvel ezelőtt rendezték meg a városban. Akkor senki sem gondolta, hogy a szomszédunkban zajló háború még most is meghatározza majd a mindennapjainkat. Mint mondta, mi mélyen hiszünk abban, hogy a béke az, ami elhozhatja a megújulást, elhozhatja azt, hogy ártatlan emberek ezrei, tízezrei ne kerüljenek veszélybe. 

Mit tehetünk mi itt Kecskeméten egy ilyen konferencián?  – tette fel a kérdést az elnök.  – Azt, hogy megmutatjuk mindenkinek, hogy a béke ott kezdődik, hogy mi együtt vagyunk, hogy mi együtt dolgozunk – hangsúlyozta.  

Novák Katalin, köztársasági elnök üzenetét Nagy Bercel, az államfői hivatal társadalmi kapcsolatok igazgatóságának vezetője tolmácsolta. Novák Katalin köszöntő levelében többek között kitért arra is, hogy a zsidók és a keresztény felekezetek ma együtt merítettek a közös forrásból, nem egymás kárára, hanem egymás javára, nemzetünk és közösségeink érdekében.  

Tovább a Szentírási Közös Úton – ma ez erkölcsi parancs mindannyiunk számára és Önök példát mutatnak ma ebből – hangsúlyozta levelében a köztársasági elnök. Hozzátette, hogy nagy szükségünk van a lelket erősítő, értékeket megtartó összetartozásunkat felemelő példamutatásukra.

Hangsúlyozta: Mi magyarok, zsidók, keresztények összetartozunk – ez vitán felül áll. 

Szalay-Bobrovniczky Vince, civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy vészterhes időket élünk immár évek óta. Ilyenkor még inkább a hit felé kell fordulnunk és meg kell erősítenünk egymásba vetett bizalmunkat – tette hozzá. Mint mondta, bár az utóbbi időszakban jobban érezhettük úgy, hogy kénytelenek vagyunk a szakadék szélén egyensúlyozni, de ha visszatekintünk történelmünkre, akkor láthatjuk, hogy a közös erőfeszítések révén még a legnagyobb tragédiák után is sikerült talpra állnunk. 

Dr. Salacz László országgyűlési képviselő beszédében megköszönte, hogy a konferencia szervezői és résztvevői hangot adnak a józan többség békevágyának, hogy bátran felvállalják a legfontosabb ügyet egy olyan korban, amikor a fegyvereké a szó. Mint mondta, emberek, közösségek, akik ugyanabban hisznek, de másként látják a világ dolgait, összefognak, egymásba kapaszkodnak, hogy kiszakítsák az európai embert abból a rossz spirálból, amelybe éppen belezuhanni készülünk. Hozzátette: az összefogásunkban sokkal több rejlik, nemcsak egy nagyhatású konferencia, hanem közös programok, kezdeményezések, a jócselekedetek körei, amelyek összefognak minden hívő embert aztán együtt jó irányba tudjuk fordítani a világot.

Dr.Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő elmondta, hogy az ő generációjának az egyik meghatározó élménye a rendszerváltás volt, ma viszont úgy véli az értékek hiánya okoz gondot.  – Amikor arra van szükségünk, hogy stabil értékek irányítsanak bennünket, olyankor mindig visszatekintünk a múltba, az akkori értékek irányába, ezt tesszük most is – hangsúlyozta. 

Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke elmondta, hogy közös történelmünk, a kereszténység és zsidóság több évszázados együttélésének felemelő fejezetei mellett tragikus eseményekben is bővelkedett.  Az általa megidézett tanúságtételek, és helytálló életpéldák azonban arról tanúskodnak, hogy a legnagyobb elnyomatások közepette maradt helye a reménynek. Az emberi szolidaritást, a felebaráti szeretetet nem lehetett elpusztítani. 

Lévai Jánosné tanácsnok, önkormányzati képviselő a rendezvényen hangsúlyozta: közösen fogjunk össze városunkért, drága hazánkért, a keresztény Európáért!  Teremtsünk egy boldogabb jövendőt! 

A köszöntők után Kathy-Horváth Lajos, neves hegedűművész improvizációját hallgathatta meg a közönség, mely után a Kecskeméti Református Kollégium és Gimnázium Dísztermében folytatták a munkát. A konferencia zárásaként egy közös szándéknyilatkozat aláírásával pecsételték meg a megjelent egyházi méltóságok az elhangzottakat. 

 

Forrás és fotó: baon.hu

VEZETŐ HÍREK
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából

Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából

Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyházmegyében

Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
Húsvétváró rajzverseny debreceni szolgáltatópontunkon
 
Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyhá...
Az óvodai beiratkozás időpontjai a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából
Papjaink kitüntetése nemzeti ünnepünk alkalmából
 
Debreceni óvodásaink is segítettek az ételosztásban Att...
Debreceni óvodásaink is segítettek az ételosztásban Att...
 
Elhunyt Fodor Gyuri atya
Elhunyt Fodor Gyuri atya
 
Portré-kiállítás nyílt a Görögkatolikus Múzeumban
Portré-kiállítás nyílt a Görögkatolikus Múzeumban