Zsolozsmás tábori élmények

Zsolozsmás tábori élmények

2022-07-27 10:53:25
Szerző: Kalász Nándor József, fotó: Darnay Lívia és Kalász Nándor József
imádság
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Már évek óta hagyomány, hogy nyáron zsolozsmás táborba várják a híveket Létavértesre. Idén július 21-24 között lehetett elvonulni kicsit a világtól imádkozni. Kalász Nándor József írt beszámolót a csendes napokról.

Az ország minden részéből gyűltünk össze, hogy közösen elmélyedjünk egyházunk gyönyörű imádságaiban. Minden korosztály képviseltette magát, amely még sokoldalúbbá és érdekesebbé tette a tábort.  Több atya is megfordult a táborban, de főbb tanítóink Fülöp metropolita atya és Gyurkovics Miklós atya voltak.

A megérkezés után egyből belecsöppentünk egy óriási imafolyamba, ami óhatatlanul is elcsendesítette az embert és közelebb vitte az Istenhez. A szertartások után Gyurkovics Miklós atya az 50. zsoltárról tanított minket és segített megértetni annak keletkezését és pontos jelentéseit. Minden zsolozsmát, amit lehetett, azt elmondtuk és a templomban váltva egymást folyamatosan zsoltároztunk.

Hatalmas élmény volt, hogy gyakorolhattuk a Krisztus által rendelt éberséget és imádságot, amiről Márk evangélista így ír: "Vigyázzatok, virrasszatok (és imádkozzatok), mert nem tudjátok, mikor jön el az idő." (Márk 13,33)

Nagyon sok kötetlen beszélgetés is volt, amely segített belátást nyerni egymás életébe. Személy szerint nagyon sokat erősödtem hitemben, látva mások életpéldáját.

A tábor megkoronázása vasárnap, a püspöki Szent Liturgia volt, amire egész héten készültünk, hogy méltón vehessük magunkhoz Krisztus Szent Testét és Vérét.

Zárásképpen pedig finom ebéddel vártak minket a helyiek.

Örültünk, hogy megtapasztalhattuk keleti egyházunk életét és imádságát, mert ez egy olyan kincs, melyet minél jobban meg kell ismernünk.  Nekem személyesen ez volt az első táborom, amiről hatalmas lelki feltöltődéssel érkeztem haza.

VEZETŐ HÍREK
Nagyszámú érdeklődő és jó hangulatú nyílt nap volt főiskolánkon

A kinyilatkoztatás mint a leghitelesebb forrás - A Magyar Tudomány Ünnepe főiskolánkon

A főszékesegyház felújításáról és a debreceni szakkollégium mindennapjairól hallhatnak riportot
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Nagyszámú érdeklődő és jó hangulatú nyílt nap volt ...
Nagyszámú érdeklődő és jó hangulatú nyílt nap volt ...
 
A kinyilatkoztatás mint a leghitelesebb forrás - A Magyar ...
A kinyilatkoztatás mint a leghitelesebb forrás - A Magyar ...
 
A főszékesegyház felújításáról és a debreceni szakk...
A főszékesegyház felújításáról és a debreceni szakk...
 
Krisztussal a szívünkben szolgáljunk! – Szeretetszolgá...
Krisztussal a szívünkben szolgáljunk! – Szeretetszolgá...
 
Kocsis Fülöp metropolita látogatása Pocsajban
Kocsis Fülöp metropolita látogatása Pocsajban
 
Terdik János atyával készített interjút a Szent István...
Terdik János atyával készített interjút a Szent István...