Az idei év is izgalmas feladatokat tartogat a Lautitia Kóruscsalád minden tagjának - interjú

-Év elején egy erős kezdéssel indítottatok: részt vettetek egy Puccini esten a Kölcsey Központban a Kodály Filharmóniával. Ez volt a Puccini hősnői. Több részlet volt a Tosca, Pillangókisasszony, Bohémélet, Manon Lescaut és Gianni Schicchi, Angelica nővér című operákból. Az Angelica nővérben közreműködött a gyerekkar, illetve Tikász Edvárd énekelt szólót a Tosca-ban. Fantasztikus volt, gratulálunk! Egyre színesebb a repertoár, most már jó pár éve színházi darabokban is fellépnek a kórus tagjai a Csokonai Nemzeti Színházban.

-Debrecenben remek lehetőségeink vannak és ezeket igyekszem is kihasználni, hisz ez a gyerekek érdekeit és fejlődését szolgálja. Most egy olyan operában lépnek fel a Szent Efrém Iskola diákjai, amire korábban a gyerekkart készítettem fel, most azonban a felnőtt énekkarba is kértek tőlünk kisegítőt. Ez Georges Bizet világhírű operája, a Carmen, Juronics Tamás rendezésében. Egyébként ez az a darab, amiben még én is játszottam annak idején gyerekkoromban. Most összesen 46 „lautitiás” vesz részt ebben a produkcióban.

Fotó: Csokonai Nemzeti Színház

-Ez az első ilyen nagy volumenű, színházi fellépésetek, nagyon megtisztelő érzés lehet számotokra. De nem túl megterhelő ez a gyerekeknek? Hogyan lehet aranyközéputat találni tanulás és fellépés között?

-Valóban nagy öröm számunkra, hogy ily’ módon is bemutatkozhatunk, ráadásul a vegyeskar tagjai is kipróbálhatják magukat a színpadon. Persze, megterhelő valamilyen szinten, de nagyon vigyázunk a gyerekekre. Idén például azt kértem a színház vezetőségétől, hogy lehetőleg inkább csak az esti próbán számítsanak a diákjainkra, hogy az iskolából minél kevesebbet hiányozzanak. Ennek persze az lett a következménye, hogy majdnem minden este ott voltak a színházban. Cserébe legalább nem hiányoztak a délelőtti órákról.

Emellett mindig több gyerek tanulja a produkciót, mint ahány szükséges a színpadra. Pontosan azért, ha valakinek bármilyen gondja van, fáradt, beteg, akkor tudjuk helyettesíteni egymást. A másik, hogy a kollégákkal meg a szülőkkel igyekeztem folyamatosan tartani a kapcsolatot. Ha úgy látjuk, hogy egy kicsit már nagyobb a terhelés a megszokottnál, akkor egy kicsit próbálunk lazítani. Azt kell mondjam, ez egy igazi, komoly csapatmunka a gyerekek, a szülők, a pedagógusok és a színház részéről. Egyébként elvárom a gyerekektől, hogy a tanulmányi eredményük nem romolhat, mert akkor kiveszem őket a színházból. Azt akarom ezzel nekik megtanítani, hogy az ember, ha vállal valami plusz terhelést, akkor azt ne valaminek a kárára, hanem a mellé vállalja.

-Hogy érzik magukat a színpadon, mit látsz rajtuk? Netán újdonsült színészpalántákról beszélhetünk?

-Rettenetesen élvezik. Elképesztő nagy élmény számukra. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ráadásul nagyon sokat fejlődött az állóképességük, az alázatuk, a kötelességtudatuk. Nagyon meg tudja fertőzni őket a színházi világ, a színpadi lét. Persze ez csalóka, mert ők egy burokból észlelik ezt az egészet, a burkot pedig én teremtem köréjük: vigyázok rájuk, ott vagyok velük a próbákon, a fellépéseken, ha én nem tudok, akkor Barabás Vica munkatársam kíséri őket. De azért ez a világ nagyon kemény, nagyon nehéz. Mindig elmondom nekik, hogy látni kell a dolgok másik oldalát is. Ha valaki a színházi tanulmányok felé kacsintgat, persze nem beszélem le róla, de felhívom a figyelmet, hogy az, amit most ők gyerekként látnak ebből, az nem biztos, hogy a teljes kép. Aztán ha mégis ezt az utat választja, akkor támogatom benne. Annyit látnak ebből, hogy ez tök jó, menő dolog, de azt még nem értheti, hogy család mellett, felnőttként ezt az életet élni sok lemondással jár.

-A sűrűjén már túl vagytok, ami a színházat illeti, májusban lesz legközelebb előadás. Mi várható a folytatásban?

-Május 11-15. között Rómában képviseljük a Hajdúdorogi Főegyházmegyét a keleti egyházak zarándoklatán. Szent Liturgiákon fogunk közreműködni, koncertet is adunk, pápai audiencián veszünk részt. Nagyon izgalmas, tartalmas római napok állnak előttünk.  Oda a vegyeskarral utazunk, mert csak kislétszámmal tudunk megjelenni. Emellett nagyon készülünk a Bázeli Európai Ifjúsági Kórusfesztiválra, ami a világ legrangosabb kórusfesztiválja, egy hihetetlen seregszemle. Nem sok magyar kórusnak adatott meg eddig részt venni ezen az eseményen. Itt valóban a kórusművészet elitje és krémje kap lehetőséget. Én tíz éve próbálok bekerülni, eddig nem sikerült. Ez úgy működik, hogy a fesztivál igazgatója folyamatosan járja a jeles zenei eseményeket, és hallott bennünket pár évvel ezelőtt, a Budapest Music Centerben volt egy koncertünk. Odajött hozzám, és megkérdezte:

-Hiszen ez egy fantasztikus csapat! Miért nem jelentkezett még ez a kórus eddig a fesztiválra?
-Már négyszer jelentkeztünk.
-Ó, és nem válogattuk be önöket?
-Nem.

Nos, hát ebben az évben már ott leszünk (nevet). Május 27. és június 2. között sűrű lesz a programunk, a vegyeskarral utazunk erre az eseményre, 42 énekessel, kísérőkkel.

-Hogyan kell elképzelni ezt a pár napot Bázelben?

-Nagyon profi szervezésű rendezvény, már fél évvel ezelőtt le kellett adni a műsortervet. A szervezők mindent fizetnek: a szállást, az utazást, az étkezést, a kórustagok még zsebpénzt is kapnak. Egészen elképesztő. Mondjuk azt se felejtsük el, hogy az öt nap alatt kilenc koncertet kellett adnunk: templomi és szabadtéri fellépések is lesznek. Sőt, összepárosítanak kórusokat, akik még a bázeli találkozás előtt dalt cserélnek, és azt ott adják majd elő közösen a nagyérdeműnek.  Minket egy török vegyeskarral párosítottak össze, ami azért is izgalmas, mert azzal a török karnaggyal nagyjából már húsz éve ismerjük egymást. Sok versenyen, fesztiválon találkoztunk már.

-Aztán nem sokkal később vendégeket fogadtok, egyenesen Németországból.

-A tanév végén érkezik hozzánk egy nürnbergi gyerekkar. A kapcsolatunk úgy alakult ki, hogy annak idején Németországban tartottam workshopot gyerekeknek. Akkor oda jött hozzám ez a nürnbergi kórusvezető, aki meglepett: mindent tudott a görögkatolikus egyházról. Bár ők evangélikusok, de nagyon szeretne kapcsolatot kialakítani velünk. Hát őket fogadjuk a nyáron, a következő évben pedig a mi gyermekeink utaznak Nürnbergbe. Emellett van egy hasonló cserediák kapcsolatunk egy barcelonai kórussal, akiket a nyáron látunk vendégül, úgyhogy gyűjtjük a cserediák kapcsolatokat. Családoknál szállásoljuk el őket, programokat szervezünk nekik, közös koncertet, próbákat tartunk. Ez egyfajta szakmai tapasztalatcsere is a karnagyoknak és a kórustagoknak egyaránt.

-Ez igen sűrű program a tanulmányok mellett. Mikor pihennek a lautitiás gyerekek?

-Nyáron nagy pihenést terveztünk, most tényleg. Tudatosan lazítunk a nyáron, mert szeptember elején nagy dobásra készülünk: megyünk a Várnai Nemzetközi Kórusversenyre a gyerekkarral. Most úgy érzem, labdába tudnánk rúgni. Most egy olyan csapat van a kezem alatt, amelyikkel azt gondolom, újra megpróbálhatnánk az Európa-díjat, de hát ahhoz persze meg kell nyerni a Várnait. Ez nekem bakancslistán szerepel, hogy újra Európa-díjon énekeljünk, ebben a gyerekkarban pedig érzem ezt a lehetőséget. Most reális esélyünk van.

-Bízunk a legjobbakban és persze szorítunk értetek. Más téma: tavaly édesapa lettél, amihez ismét gratulálunk! Hogyan telnek ezek az amúgy is sűrű napok apaként? Hazaviszed a „munkát”?

-Persze (nevet). Másból se állunk ki otthon, mint a dúdolás, éneklés. Párom, Gabica is a hangszerek, a zene világában nőtt fel. Hál’ Istennek, szebben és jobban énekel nálam, úgyhogy tényleg reggeltől estig dalol a kislányunknak. Elsősorban népdalokat, gyerekdalokat, és ha már nagyon súlyos a helyzet, akkor popslágereket (nevetünk). És persze mi is megtapasztaltuk szülőként, amit mások is: amikor a pocakban volt a lányunk, sokszor hallgattunk egy bizonyos nyugi zenét. Ez Arvo Pärt- Spiegel im Spiegel című dala, gyönyörű. És amikor kibújt a pocakból a kislányom, és nagyon nehéz napja volt, akkor ezt hallgatva szűnt meg a gyereksírás. Csodálatos pillanatok! Nekünk Gabicával a zene egy olyan táplálék, mint a reggeli, az ebéd, meg a vacsora. Nem tudunk nélküle létezni. Gyermekünk is ebbe a varázslatos, zenei világba csöppent bele.

-Isten hozta és persze sok sikert az idei évre is!

-Köszönjük, és persze az iskola vezetőségének, dolgozóinak, a szülőknek, illetve a Hajdúdorogi Főegyházmegyének is. Fontos, hogy ezekre a versenyekre azért tudunk eljutni, mert az iskolát is működtető Hajdúdorogi Főegyházmegye megbecsülését, anyagi és erkölcsi támogatását élvezzük, ezért pedig nem lehetünk elég hálásak.