Régebben szokás volt, hogy a közösségek ivóvizét, kutakat, folyókat, patakokat megszentelték vízkereszt idején. Ezt a hagyományt elevenítette fel délután a Tiszánál Kocsis Fülöp görögkatolikus megyés püspök.
Jézus megkeresztelése. Úrjelenés ünnepének nevezzük. Az Úr Jézus megkereszteléséről és a Szentháromság kinyilatkoztatásáról emlékezik meg ezen a napon az Anyaszentegyház.
A centenáriumi év „bevezetőjeként” ismét megrendezzük a Görögkatolikus Farsangi Bált, melynek időpontja: 2012. február 4. (szombat).
Január 6-án reggel ismét megtöltötték a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola tanulói és dolgozói Nyíracsád görögkatolikus templomát. Vízkereszt napját közös liturgiával kezdték a diákok, ahol Tóth Elek parókus atya az ünnep jelentőségéről beszélt a gyerekeknek.
A felsőoktatási intézmények felvételi eljárása folyamatosan változik. Az emelt szintű érettségi és a nyelvvizsga a jelentkezés alapkövetelményévé válik. A gimnáziumunk célja, hogy diákjaink már a 9. évfolyamtól kezdve, emelt óraszámban tanulva, még alaposabb, széleskörűbb tudást szerezzenek.
Wassenaarban – egy holland kisvárosban – a Szent József plébánia négyévente bizánci liturgia ünneplésével emlékezik szülei, nagyszülei nagylelkűségére, áldozatvállalására.
Egy órán át a Jordán folyó partján érezhette magát a budai görög katolikusok hívő közössége, Kocsis Fülöp hajdúdorogi püspök ugyanis a délelőtti szent liturgia után levonult a folyó partjára a Batthyány térnél, és vízkereszt napján megszentelte a folyót.
Nem mindennapi pásztorjátéknak lehettek részesei azok, akik az új esztendő második vasárnapján, január 8-án Nyíregyházán a kertvárosi görögkatolikus templomban vettek részt liturgián.
Meggyőződésünk szerint a gazdasági válságból való kilábalás nem képzelhető el lelki megújulás nélkül. Bízunk abban, hogy az országban végbemenő átalakulás a nemzetünk és az egyének lelki megújulását is elősegíti. Ebben a jelentős feladatban kíván részt vállalni a Hierothesz Egyesület.
Ezekkel a szavakkal is kifejezhetnénk az adventi böjtünket, a karácsonyt és a vízkereszt ünnepét. Nézzük, hogyan teltek ezek a hónapok, napok a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában!
A Máriapócsi Lelkigyakorlatos- és Zarándokház január 13-án (pénteken) 17 órától 15-én (vasárnap) 13 óráig tartja következő lelki programját: a papok, diakónusok és feleségek szüleinek és közeli hozzátartozóinak lelkigyakorlatát és találkozóját.
Bevallom, nem tudnám pontosan elmagyarázni az „energetizált” szó jelentését, pedig egyre többször találkozom vele.
Az alábbiakban a lakásszentelés pontos szertartását mutatjuk be.
Karácsonyt követően gyakran kérdezzük meg önmagunktól, milyen is volt az ünnep? Gyermekkorunkban, gyermeki lelkületünkkel a „helyes és eltalált” ajándékok sorsát kutattuk gondolatainkban, felnőtt fejjel már inkább a megajándékozás örömét keressük.
Ez év december 23-án a debreceni Ifisek egy része, karácsonyi meglepetésként meglátogattunk néhány idős otthont.