Öt éves az Angyalok Kertje Hodászon
2014.november 17., hétfő

„Születésnapot ünneplünk! Öt évesek vagyunk… Visszaemlékezünk arra, hogy valaki megszületett, aki előtte nem volt” – kezdte el köszöntőjét Kocsis Fülöp megyéspüspök úr, a hodászi Angyalok Kertje Görögkatolikus Óvoda ötödik születésnapi ünnepségén.

Közös ünneplésünk a Hodászi Cigány Egyházközség templomában, az ún. gyermek-imaórával kezdődött meg, ahol a szokásos kezdet imáinak egyes részeit az óvodás gyermekek magyar és cigány nyelvű éneklése tette még felemelőbbé. Hiszen „az imádság az, ami igazán ünneppé teszi a születésnapot”.  A 112. zsoltárt, majd a szent angyalok tropárját és kontákját követő tanító szavaiban a főpásztor visszaemlékezett: „Itt, ezen a területen egy nagy-nagy pusztaság volt, és egyszer csak megszületett az óvoda”, majd a templom, mint Isten házának fontosságára felhívva a figyelmet emlékeztetett arra, hogy óvodánk is éppúgy, mint minden gyermek, Isten akaratából született meg, sokak közös emberi erőfeszítése és munkája révén. Ezért „minden születésnap hálaadás… köszönöm Istenem, hogy megszülettem”.

A gyermekek és a jelenlévő hívek keresztcsókolás utáni megáldását követően születésnapi hálaadásunk az óvodában Csűrös Józsefné intézményvezető köszöntőjével és a gyermekek színes műsorával folytatódott.

A születésnapi torta megvágását és a közös ebédet szakmai tapasztalatcsere és közös megbeszélés követte, hiszen e jeles napon mindvégig velünk ünnepeltek a balkányi Szent Jácint Görögkatolikus Óvodából hozzánk érkezett vendégek, valamint Juhász Éva, a Hajdúdorogi Egyházmegye cigányügyi megbízottja is. Közös elhatározás született: érdemes óvodáink szintjén is még sűrűbbé tenni a közös látogatásokat, a szakmai tapasztalatcseréket, hogy a jövő felnövekvő görögkatolikus nemzedéke érdekében minél színvonalasabb és tartalmasabb munkát végezhessünk Isten kegyelme és az angyalok védőszárnyai alatt. Így biztosabban lehet még „tízszer ötödik” születésnapunk is!

Kanyó Árpád