Házszentelés a Sója-iskolában
2016.január 26., kedd

A 2015-ös év kiemelkedő év volt a Sója Miklós Iskola eddigi történetében, hiszen több év küzdelem után megnyertük az ellenünk indított pert, így a megkezdett munkát egy súlyos tehertől fellélegezve folytathatjuk. Mindnyájan tudjuk, hogy a Jó Isten gondviselő szeretete nélkül nem sokra jutottunk volna, ezért is volt fontos számunkra, hogy az új esztendő kezdetén is Isten áldását kérjük iskolánk falain túl, a tanulóink, dolgozóink munkájára, életére. Hálásan köszönjük Mosolygó Béla és Dr. Sivadó Csaba atyáknak, hogy a házszentelés szertartásán keresztül is részesülhettünk Isten kegyelmében, mely nélkül nem mernénk szembenézni a 2016-os évben ránk váró kihívásokkal. Ezen túlmenően megajándékoztak minket két gyönyörű ikonnal, mely Monostori Viktória ikonfestő művész keze munkáját dicséri.

 

Boros András
Nyíregyházi Egyházmegye