Titkó Istvánt 1991-ben szentelték pappá, s egy évig helyettesítő pap volt sok helyen. Ezután két esztendőt töltött segédlelkészként szülővárosában, Sátoraljaújhelyen. Önálló paróchiát ezután kapott egy csereháti településen, Rakacaszenden. 1997 szeptemberben kapta meg a kinevezését Létavértes város vértesi részének szolgálatára. Ez az egyházközség nem túl nagy, így lehetősége nyílt egyéb tevékenységekre. Máriapócson 2000 májusában szenvedélybetegek részére indítottak szabadító lelkigyakorlatot, mely azóta is működik. 

Az ezüstmiséje és egyben az ezüstlakodalom július 10-én volt, a zsúfolásig megtelt Vértesi Görögkatolikus Egyház Bács utcai templomában. A Szent Liturgia előtt megáldották a jegygyűrűket, melyeket - meghitt pillanatban - ismét felhúztak egymás ujjaira. Ihnáth János főesperes prédikációjában felidézte: István és Katalin egy hittanórán találkoztak. Mint fogalmazott: „az egyik erről, a másik arról, de megtalálta az utat, hogy az ő hivatásuk megszülessen az ő lelkükben. Ezt mondanám a mai fiataloknak is, hogy a társukat nem a buliban kell keresni. Azt szoktam mondani az ismerős fiataljaimnak, hogy imádkozzatok, hogy meglássátok, megszeressétek, elvegyétek, és hűségesek legyetek egymáshoz.” Majd úgy folytatta: „nekünk, papoknak szükségünk van a házastársunkra, mert a feleségünk a mi prófétaasszonyunk. Az, aki vigyáz ránk. A jó Isten adja a kegyelmet, a feladatot, az elhivatottságot - a feleség tartja bennünk az erőt. Áldjon meg benneteket a mindenható Isten, legyetek egymásnak erős oszlopai, legyetek egymásnak segítő kereszthordozói, hogy el tudjátok mondani az Istennek minden csodáját – zárta sorait Ihnáth János atya.

Kívánunk Titkó István atyának és családjának jó egészséget és sok erőt a további szolgálathoz! 

Hajdúdorogi Főegyházmegye