1200 magyar fiatal vett részt az IVT előtalálkozóin
2016.július 27., szerda

Július 25-én, hétfőn megkezdődött Krakkóban az Ifjúsági Világtalálkozó. A világegyház legnagyobb ifjúsági eseményén részt vevő mintegy négyezer magyar fiatal közül 1200-an az IVT-t megelőző előtalálkozókra is kiutaztak. Az ifjúsági világtalálkozók meghatározó, szerves részei az előtalálkozók. Ezeket a helyi egyházmegyék, lelkiségi mozgalmak, szerzetesközösségek rendezik. Az „Egyházmegyei Napok” célja, hogy a – gyakran távoli földrészekről is érkező – zarándokok a világtalálkozó pörgős tempójánál talán kicsit elmélyültebben találkozzanak a fogadó ország kultúrájával, lelkiségével, szokásaival. Sokaknak itt van lehetősége megérkezni, átállni, lelassítani a mindennapok hajszoltságából. Az előtalálkozók programjait nem a krakkói szervezőbizottság, hanem a helyi egyházak szervezik, így ahány helyszín, annyi hangsúlyt kap a krakkói találkozót bevezető időszak.

A július 20. és 25. között megrendezett előtalálkozókon közös imaalkalmak, kulturális események, koncertek, városjátékok, sportolási lehetőségek és még számos program várta és várja egészen vasárnap délutánig a zarándokokat. Erre a hétre minden lengyel egyházmegye egy-egy bibliai helyszín nevét vette fel, hogy ezzel megalapozza a találkozó lelkiségét, fókuszpontjait. Kána, Tarzusz, Kármel-hegy, Péter bárkája, Emmausz, Mória-hegy és Galilea – ezek azok a helyszínek, melyek története megelevenedik a zarándokoknak az előtalálkozókon.  A lengyel szervezők tájékoztatása szerint közel 300 ezer fiatal érkezett meg és vett részt a találkozókon különféle lengyel városokban. A legtöbb magyar szót vélhetően Łódź városában hallani, ahol több mint félezer magyar zarándok gyűlt össze. Ezen kívül fiataljaink ott vannak az egyik legismertebb lengyel zarándokhelyen, Czestochowában, Katowicében, Gliwicében és Wroclawban is.

krakko2016.hu