A szegedi Romzsa Tódor Görögkatolikus Diákotthon felvételt hirdet a 2016/2017-es tanévre: várjuk azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik a szegedi felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatói, vagy szeptembertől lesznek azok.
Kollégiumunk a görögkatolikus templom és a rendőrség szomszédságában található (lelki és testi biztonságunk tehát garantált), néhány percnyi sétára a város központjáról, egy saroknyira a busztól, villamostól és trolitól, egy park szélén. Családias hangulatú közösségünk korszerűen felszerelt kollégiumban lakik, mely inkább hasonlít családi fészekhez, mint kollégiumhoz. Közösségünk életét változatos programokkal tesszük sokszínűvé: rendszeresek a szobaestek, filmvetítések, szakmai előadások, lelkigyakorlatok, bálok, kirándulások, sportesemények, közös bulizások. A legtöbb szobához saját fürdőszoba tartozik, adott a konyha és mosógép is, kollégiumunk igazgatója pedig a parókus atya, így aki lelki támogatásra vágyik, annak csak az udvar másik oldalán lévő parókiára kell sétálnia. A kollégistákból álló Felvételi Bizottság garantálja, hogy olyan közösségbe kerülsz, akikkel életre szóló barátságot köthetsz, és bensőséges légkörben töltheted egyetemi/főiskolai éveidet - nem csak elméd, de lelked épülésére is. Ha élményekre, jó társaságra, vagy akár csak egy olyan helyre vágysz, ahol nyugodtan tudsz tanulni, itt minden lehetőség adott hozzá!
A jelentkezést elektronikusan az info.romzsa@gmail.com email-címre, vagy a Romzsa Tódor Görögkatolikus Diákotthon postai címére: 6721 Szeged Lechner tér 9. várjuk. A jelentkezésben kérünk egy önéletrajzot és egy motivációs levelet, valamint a személyi igazolvány, lakcímkártya és TB-kártya fénymásolatát.
Jelentkezési határidő: augusztus 4. csütörtök.
A kollégiumi felvételinek egy írásbeli és egy szóbeli része van. A szóbeli felvételi két egymást követő rövid, kötetlen elbeszélgetésből áll a Felvételi Bizottság tagjaival, illetve az Igazgatóval. Ennek időpontja: 2016. augusztus 6. szombat, de. 10.00 óra. Bővebb információ: szegoke.hu/romzsa. Telefon: 06-30/336-3626 (hétköznapokon). E-mail: info.romzsa@gmail.com.
Az eredmények augusztus 8-tól elérhetőek lesznek honlapunkon.