Családi Nap a Győri Görögkatolikus Egyházközségben
2016.augusztus 31., szerda

2016. augusztus 27-én, szombaton– hagyományteremtő szándékkal – a győri görögkatolikus parókia udvarán családi napot szervezett az egyházközség, melyre a fiatalabb és idősebb tagokat egyaránt szeretettel várták. A vidám együttléten kb. 70-en vettek részt.

Közös imával, majd bemutatkozással indult a nap. Mindenki elmondta azt is, hogy mivel tud segítségére lenni másoknak. A bemutatkozást színes programok követtek: gyöngyfűzés, szalma- és csuhébábok készítése, kürtőskalács sütés, játszóház, csocsó, ping-pong, tollaslabda és íjászkodás. Miközben citera kísérettel népdalokat énekeltünk, bográcsban főtt az ebéd. A délutáni szórakozást bűvész trükkök bemutatója is fokozta. A Győri Egyházmegyei Karitász jóvoltából pedig minden gyerkőc 1-1 plüssjátékkal térhetett haza. A Győrben és környékén élő görögkatolikus híveknek azért is fontosak a hasonló alkalmak, mivel ilyenkor nyílik igazán lehetőség az egymás megismerésére, hiszen legtöbbször csak a vasárnapi liturgiákon látják egymást. Az egész napos közös élmény az egyházközséget jobban összekovácsolta, amellett, hogy már helyben érezhető volt új barátságok szövődése a zömmel hasonló korú kisgyerekekkel érkező családok és a társaság többi tagjai közt egyaránt. A résztvevők egybehangzó véleménye volt, hogy már nagyon várják a folytatást, szívesen szerveznének újabb családos együttléteket. Köszönet a kicsiny, de lelkes szervezőcsapatnak, hogy létrejöhetett ez az együttlét!

Hajdúdorogi Főegyházmegye

Győri Görögkatolikus Egyházközség