Kedves Lelkiatya! Beer Miklós nem csak tervez írni a Pápának, hanem állítólag - egy váci egyházmegyés pap szerint - már választ is kapott a Kúriától, hogy egyelőre nem kerül erre sor. A Lelkiatyq az új hivatások születésére nem látja megoldásnak a választható cölibátust, de mi a helyzet a már felszentelt papok hitehagyásával? Arra sem lehet megoldás? Azt mondják, hogy a papok néhány százaléka válik csak aposztatává, akik nagyrészt a kapuzárási pánik előtti időszakban vetik le a reverendát. Ez azonban, mivel egyre nagyobb az idős papok aránya és egyre kisebb a fiatal papoké, nem helyes viszonyítási alap, ugyanis ez a szám az idős papok halálozásával egyre inkább nőni fog, akár 10-15%-ra is emelkedhet, ami már nem elhanyagolható. Számukra milyen megoldást ajánl az Egyház? Hogy tudja távol tartani Őket attól, hogy egy egyedülálló (horribile dictu, házas) nő csábításának engedjenek? Ami pedig az Egyház hanyatlásának okait illeti (jólét, kényelem, szórakozás hajszolása), nem lehetséges, hogy az Egyház nem tud kellő sebességgel reagálni az eseményekre? A Lelkiatya is azt mondja, hogy az Egyházat a "változás, megújulásra való készség, nyitottság élteti" (Ecclesia est semper reformanda). Nem lehet, hogy a válság oka leginkább abban rejlik, hogy a rohamos társadalmi változásokra nem tud kellő sebességgel válaszolni? Érdekes megfigyelni azt is, hogy az Egyház ott virágzik napjainkban, ahol ez a "fejlődés" kisebb mértékű, vagyis a "lemaradottabb" földrészeken. Úgy tűnik, mintha Nyugat szerepe az lenne, hogy az itt felmerülő problémákat megoldják addigra, mire azok a "lemaradottabb" régiókban is gondot jelentenének. Ezt lehet az egyházi struktúrára kenni, hogy túlságosan kiterjedt az intézményrendszere, de pont az intézményrendszernek kellene alkalmazkodnia a világhoz, nem a tanításnak... A mai rohamosan változó világban igazán kevésnek tűnik az, hogy ötven évvel ezelőtt volt egy egyetemes zsinat... A jelen hívek nagy részének már túlságosan távoli ez. A püspöki szinódusok is csak kimondják a problémát, a kezelés hosszú évtizedeket várat magára, amíg újabb, még ennél is komolyabb problémák merülnek fel (lásd, mire érzékelte az Egyház, hogy a válás globális társadalmi problémává vált, a homo-lobbi és a gener-ideológia is felütötte a fejét, még azelőtt, hogy NAPJAINK családjainak válságára tényleges megoldást nyújtott volna). Szomorúan tapasztalom ezeket. Azt, hogy az Egyház válságban van, nem lehet a világra fogni, az Egyháznak kell megoldást találnia arra, hogy híveit, akik a VILÁGBAN ÉLNEK, annyira átjárja a tanítás, hogy hamarabb legyenek vértanúk, minthogy hitükből bármit is elhagyjanak. Nem hiszem el, hogy az Egyháznak ne sugallná a Szentlélek azt, hogy tudja megszólítani a XXI. század gyermekeit. A megszólítás valószínűleg azonban süket fülekre lel az Egyházon belül, mert az elöljárók félnek a változástól. Erről már Ferenc pápa is beszélt szomorúan, hogy a Vatikán reformja igen nagy ellenállásba ütközik a püspökök részéről. Manapság egy keresztény embernek meg kell hasonlania: amikor a világban tevékenykedik, teljesen más ritmust kell felvennie, mint amikor az Egyházban betöltött szerepének próbál eleget tenni. Nem őrli ez fel a híveket és a szolgálati papságot? "Véleményem szerint például az egyház hanyatlásának egyik legfőbb oka a mérhetetlen jólét, a kényelem, a szórakozás eszeveszett túlhangsúlyozása. "