„Ezen a szép napon szívünk hálával telt meg, hiszen a mögöttünk hagyott időszakban láthattuk a kicsik fejlődését, ahogy nap, mint nap növekedtek a hitben, a szeretetben, és hogyan váltak egyre önállóbbá” - fogalmazott Rása-Szabó Mariann, a bölcsődehálózat vezetője.
Mint fogalmazott: a bölcsőde nem csupán egy hely volt számukra, ahol játszottak, tanultak, hanem egy olyan közösség, ahol a gondoskodó szeretet és a keresztény értékek szerint élték mindennapjaikat. Megtanultak imádkozni, a szeretetre építeni és másokat tisztelni.
Mt 4,18-23
Abban az időben, amikor Jézus a Galileai-tenger partján járt, meglátott két testvért, Simont, másik nevén Pétert és testvérét, Andrást, amint épp hálót vetettek a tengerbe, mivel halászok voltak. Megszólította őket: „Gyertek utánam, és emberek halászává teszlek benneteket!” Azon nyomban otthagyták hálójukat, és követték őt. Továbbhaladva megpillantott két másik testvért, Zebedeus fiát, Jakabot, és testvérét, Jánost. Épp hálójukat javítgatták a bárkában apjukkal, Zebedeussal, és őket is elhívta. Rögtön otthagyták a bárkát apjukkal együtt, és követték őt. Jézus bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, hirdette az Ország evangéliumát, és gyógyított mindenféle betegséget és minden gyengeséget a nép között.
„Az evangéliumi szakaszban arról hallhattunk, hogy Jézus elkezd tanítványokat gyűjteni. Pétert és Andrást, Jakabot és Jánost, két testvérpárt. Jézus megérkezik a Galileai-tengernek a partjára, ahol meglátta, majd hívta őket. Jézusnak ez volt a célja, hogy szeretettel szólítsa meg az embereket, és szolgálatra hívja őket. A tanítványok pedig rögtön ott hagyták a bárkát apjukkal együtt és követték Őt" – idézte fel Jaczkó Dániel atya.
„Érdemes megnézni, hogy Jézus kiket választ. Nem tudósokról szólnak az evangéliumi híradások, nem hatalmas vagyonú vagy nagy erejű, jó kapcsolatokkal rendelkező emberekről. Egyszerű halászok és vámosok ezek, akiket Jézus megszólít. Nemcsak fiatalokat, hanem öregebbeket is. Nemcsak férfiak szegődnek a nyomába, hanem asszonyok is. Nem csak jókat hív, hanem bűnösöket is. Nem csak lelkileg erőseket, de lelkileg gyengéket is. Bármennyire hihetetlen vagy furcsa, de ma is itt jár köztünk Jézus, itt a Tócóskertben. Elég, ha csak a beszélő nevekre gondolunk: Angyalföld tér, Margit tér, Szent István tér vagy István út, a Derék utcáról és a Vincellér utcáról nem is beszélve. Hozzájuk hasonlóan, ha mi is merünk rögtön döntést hozni és kimozdulni a komfortzónánkból, elfogadni ezt a meghívást, akkor új lehetőségek és távlatok nyílnak meg előttünk” – fogalmazott a tócóskerti parókus.
A bölcsőde lelkivezetője a Szent Liturgia végén megáldotta a ballagó gyermekeket, szüleiket, a kisgyermeknevelőket, dajkákat, az intézmény munkatársait.
„Hálával és köszönettel tartozunk mindenkinek, akik segítették az intézmény működését: a fenntartónak, a Hajdúdorogi Főegyházmegyének, Jaczkó Dániel lelki vezetőnek, a Debrecen-Tócóskerti Görögkatolikus Parókiának, valamint az egyházközség tagjainak. Köszönjük a szülőknek a bizalmat, hogy ránk bízták féltve őrzött kincseiket. Köszönet a Tócóvölgyi Szent Anna Görögkatolikus Bölcsőde minden kollégájának a fáradhatatlan munkájáért, hogy szívüket-lelküket adták a gyermekekért.”
A ballagóknak kívánjuk, hogy maradjanak ilyen nyitottak és kíváncsiak a világra, merjenek nagyon álmodni! Legyen boldog az életük, a Jóisten legyen velük!"