A Miskolci Egyházmegyébe zarándokoltak idén a hajdúnánási református iskola katolikus diákjai

„Eljuthatunk egymás kölcsönös megismerésére, és mindannak megismerésére, amiben különbözünk, és az biztosabb út lesz az egység felé, mint ha félretennénk a fennálló különbségeket.” (Vladimir Lossky)

Ebben a szellemben született meg egy kezdeményezés évekkel ezelőtt Szaplonczay Gergely hajdúnánási görögkatolikus parókus atya részéről, miszerint minden tanév elején a katolikus diákokat elviszi egy zarándoklatra a katolikus kötődésű helyekre, hogy a hittanosokban elmélyítse a felekezetük iránti kötődést, a nagyobb fokú fogékonyságot, és ismereteket. 

Idén a diákok Sajópálfalára zarándokoltak, hogy szentségekben részesülve érkezzenek haza otthonukba. Juhász Imre újfehértói plébános atya már az előző napon megkezdte a diákok gyóntatását, melyet Gulybán Tibor felsőzsolcai esperes atya folytatott a kegyhelyen, míg Kiss Attila Gellért sajópálfalai parókus atya bemutatta a templomot, a kegykép vérrel könnyezésének és verejtékezésének, elvitelének, és visszakerülésének történetét, valamint az Eucharisztia szentségének fontosságáról is beszélt. 

Katekézisében elmondta: az Eucharisztia szentsége számunkra felfoghatatlan dolog. Egy titokról van szó, ahogy a „Hiszem, Uram, és vallom” kezdetű imádságban is mondjuk két alkalommal is. De nem olyan titok, amit a barátnők egymásnak elmondanak, és megkérik a másikat, hogy ezt ne mondja el senkinek, hanem egy, az emberi elme számára megmagyarázhatatlan tény, meghaladja az emberi ész felfogóképességét. Egy japán buddhista mondta, hogy ha tudná, hogy az Isten benne van a templomban, ő nem menne ki abból a templomból soha. Számunkra pedig természetes, hogy itt az Eucharisztia, itt van az oltáron, majd magunkhoz vesszük a Szent Liturgián, megszoktuk, rutinszerű sajnos, de döbbenetes lenne, ha valóban felfognánk, hogy miről is van szó! A világot teremtő Isten, a világot fenntartó Isten itt van közöttünk kenyérben és borban. Ezt nem értjük, de elhisszük. Hiszem, hogy az Isten itt van a kenyérben és a borban, mert Jézus azt mondja: „Bizony, bizony, mondom nektek: ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon.(Jn.6, 26)” Ezeket mondta Jézus, amikor Kafarnaumban, a zsinagógában tanított, mégis sok tanítványa fordított neki hátat.

Krisztus kenyérben és borban ajándékozza nekünk magát. Azért hagyták el Őt többen, mert ezt nem tudták megérteni, elfogadni, feldolgozni. Hogy lehet az, hogy Önmagát adja oda nekünk? Egy közösség alakul ki az Isten és aközött, aki megáldozik, és az az életünk forrása és alapja, hogy ezáltal átmegy a halálból az életbe. Tehát nem csak a földi életben táplálékunk, hanem a halálon átvezető táplálék. Képes átvinni bennünket a halálon keresztül az életbe. 

A liturgián Gergely atya prédikált, amelyben azt hangsúlyozta: a szülők és a tanárok szerepe elengedhetetlen a diákok tanulmányi előrejutásában, míg az atyák és hitoktatók feladata az, hogy közelebb vigyék őket Krisztushoz, jó „eszközei” legyenek az Istenhez vezető úton. Legyünk mások, jobbak, mint a körülöttünk lévők, hogy ezzel is közvetíteni tudjuk Krisztust a környezetünkben! „Bátorság!

A kegytemplomból a miskolci székesegyházba mentünk, a Miskolc-Belvárosi Nagyboldogasszony Görögkatolikus Székesegyházba, melyet Salai Szabolcs segédlelkész mutatott be nekünk.

Beszélt a Szent Kereszt-ereklyéről, Aranyszájú Szent János ereklyéjéről és a székesegyház kialakításának, festésének különlegességéről.

Mindegyik atyának nagyon köszönjük, hogy ilyen sok szeretettel fogadtak és segítettek bennünket zarándoklatunkon, nagyon sok szép élményben volt részünk, melyről szentségekben részesülve térhettünk haza, hogy Gergely atya prédikációját megfogadva jobb emberekként tudjuk közvetíteni a környezetünkben a krisztusi életet.