A Rózsák terei görögkatolikus közösség segítséget nyújt salánki testvérközösségüknek

A két egyházközséget egy igen nemes ember, Szabó Jenő alakja kapcsolja össze, aki Kárpátaljáról származott, gyermekkorában a salánki templomban szaladgálhatott, majd Magyarországra költözött, ahol a Görögkatolikus Magyarok Országos Bizottságának alapító tagjaként a Rózsák terei görögkatolikus templom egyik fő mecénása lett. Érdemei között tartjuk számon, hogy politikai befolyását olyan értékes dolgokra használta, minthogy elvitte a vasutat homogén közösségekhez, legyen szó nemzeti vagy vallási közösségekről. Hitte, hogy a vasút, csak úgy mint az imádság, össze tud kötni nemzeteket és kisebbségeket. Komoly érdeme volt abban is, hogy Kárpátalján magyar nyelven is elkezdhették végezni a görögkatolikus Liturgiát.  

Szabó Jenőre emlékezve és a háborús helyzet aktualitása miatt a következő megállapodást tette a salánki és a Rózsák terei egyházközség: „Célunk pedig az, hogy a magunk eszközeivel kifejezzük egymás iránti megbecsülésünket, hogy a történelem jelenlegi viharában ki-ki a saját eszközeivel támogassa lélekben, természetben vagy anyagiakban a testvérparókiákhoz tartozó Krisztushívőket.” 

A salánki vendégparókus, József atya prédikációját azzal indította: Salánknak hiányoznak az onnan már régebben elszármazottak és azok is, akik most, a háború elől kényszerültek elhagyni otthonukat. Mivel a papnak kötelessége, hogy a hívei után menjen, ezért József atya nemcsak eljött ide, hanem egy kicsit elhozta a Rózsák terére Salánkot is. Beszédében rávilágított, hogy amikor elindul az ember a nagyvilágba és egy idegen helyre kerül, még ha vallásos is, sokszor nehezen találja meg a templomhoz vezető utat. Kicsit el is kényelmesedik. Könnyű elvegyülni egy ilyen nagyvárosban mint Budapest, ahol rengeteg templom van és az ember keresi az otthon megszokottat, de nem találja. 

„Akármikor itt élő salánki emberekkel beszélek, mindig megjegyzik, hogy hiányzik nekik a templomuk. A templomot nem tudtam idehozni, de itt a pap, itt a harangozó, itt a kántor, így egy kicsit fel is forgatjuk a budapesti dallamvilágot, de a mostani körülmények között ezt elnézhetik nekünk. Nagyböjt harmadik vasárnapján normális időkben Beregszászban az utcán járjuk a keresztutunkat, a magyar görögkatolikus esperesi kerületünk keresztútját, ahol közel ezer ember gyűlik össze és imádkozik együtt. Idén ez is elmaradt. Jaczkó Sándor atya azonban hív minden salánki embert, hogy bátran térjen be ide és érezze magát otthon - igaz, nem ugyanaz a templom, de salánki lelkülete van. Egyik templom ikonosztáziája sem készülhetett volna el Szabó Jenő nélkül, ami nagyon erős közös pont a mai naptól testvéregyházzá váló két közösség életében. De a legfontosabb, hogy imádságban hordozzuk egymást nap mint nap.”

Különösen most nélkülözhetetlen, hogy imáinkban hordozzuk bajban lévő testvéreinket, akiknek ott kell hagyniuk mindent és el kell jönniük hazulról. Mi ez, ha nem kereszthordozás? - mondja Csirpák József atya. „Családok szakadnak el egymástól, az idősek otthon maradnak, és még azok a fiatalok is eljönnek, akikben korábban erre nem volt szándék. Egy háború végképp kereszthordozást jelent az ember életében, még akkor is, ha Kárpátalját fizikai értelemben nem érinti, de munkában, teendőkben, szellemileg, lelkileg nagyon is eléri” 

A keresztény ember életútján hordozza a keresztet, de Jézus azért jött el erre a világra, hogy segítsen nekünk - emeli ki József atya. Ahogyan Cirenei Simon segített Krisztus keresztjét cipelni, úgy segít minket Jézus a mi kereszthordozásunkban. Azért jött el erre a világra, hogy ne érezzük egyedül magunkat a nehézségekben, a megpróbáltatásokban és a bűnökben. Ha az ő keresztjére tekintünk, akkor biztat minket: tartsatok ki, mert a szenvedés és megpróbáltatás után az életben is eljön a húsvét, a feltámadás. 

Hogyha rátekintünk a keresztre, akkor látjuk a békét - mondja József atya. Nem azt a fajta békét, amit a világ most nagyon áhít, hanem azt a békét, amit az Isten akar nekünk adni most és mindörökké. Hiszen az Isten a saját békéjét szeretné nekünk adni, hogy szikla szilárdan álljunk ebben a világban és ne féljünk. Mert most is éppen megtapasztaljuk, milyen nagy tragédia történhet, ha az ember az életében lecseréli az Istent. A jelenlegi konfliktus forrása is az, hogy Jézus Krisztus helyett egy nemzetet, országot helyeznek a középpontba. A világtörténelem során is mindig akkor történt baj, amikor az emberek életében valami fontosabbá vált az Istennél. 

Mert ha a Mindenható jelen van az életünkben, akkor békesség van a szívünkben és a világban is. De miért is nem szabad az Istent kitenni az életünkből, miért oly fontos, hogy ragaszkodjunk a templomhoz, az Istenhez és az imádsághoz? - kérdezte a kárpátaljai parókus.  

„Biztosan mindenki életében előfordult, hogy valaki nagyon megbántotta. Olyankor gyűlöletet érez az ember, sokszor nehezen tud szabadulni ettől az érzéstől, ami aztán igazi keresztté válhat az életében. Az egyik Szentatya tanácsa, hogy amikor ilyen gyűlöletet érzünk, üljünk le a kereszten függő Krisztus ikonja elé. Csukjuk le a szemünket, és ami csak kifér a szánkon mondjuk el az Úristennek. Szidjuk bátran azt, aki megbántott, mindent öntsünk Isten elé, és amikor a legnagyobb gyűlöletet érezzük, nyissuk ki a szemünket és nézzük meg, mi erre a válasza Istennek. Krisztus válasza ez lesz: érte, az ellenségedért is meghaltam a kereszten. Ha jelen van Isten a keresztény ember szívében, akkor ha nagyon nagy sértés, bántás éri, majd rátekint Krisztus keresztjére, képes lesz elengedni ezt a haragot.”  

József atya úgy gondolja, ha a mostani két háborúzó fél leülne és elvégezné ezt a gyakorlatot, akkor letennék a fegyvert, mert úgy tekintenének egymásra mint testvérekre, akiket ugyanúgy szeret az Isten. Eszükbe jutna Jézus Krisztus szava, aki a nagy megalázás, arcul köpés, töviskoronázás és ostorozás után azt mondta: „Uram bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek! 

„Örüljünk neki, hogy van keresztünk és, hogy az Isten velünk van és hordozza velünk a keresztet. De csak azért képes erre, ha hagyjuk neki, ha nem zárjuk ki az életünkből, ha nyitott szívvel keressük a hozzá vezető utat. Ezért óriási dolog, hogy minden este nyolckor emberek milliói imádkoznak a Mindenható Istenhez azért, hogy legyen újra béke. És az örömhír az, hogy az is lesz. Mert ha a Jóistent ennyien kérik, akkor meg fog minket áldani a békével. Nem azzal a békével, amit majd megkötnek az ország vezetői, hanem azzal a békével, amit az ő kereszthalála és feltámadása hoz meg számunkra most és mindörökkön örökké, ámen.” 

A Liturgia végén egy értékes gyógyszeradományt vehetett át Csirpák József atya. A testvérközösségi megállapodást aláíró atyák remélik, hogy a hívek segítő lelkülete innentől kezdve csak még jobban megnyilvánul majd, jelen helyzetben leginkább a kárpátaljai rászorulók támogatására.