A Szegedi Esperesi Kerület hittanversenye Kecskeméten

A Szegedi Esperesi Kerület hittanversenye Kecskeméten

2019-03-12 09:08:48
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Március 9-én, Kecskeméten szervezték meg a metropóliai hittanverseny kerületi fordulóját, amin a szegedi parókia fiataljai is részt vettek. Káplár Márton diakónus atya beszámolóját köszönjük!

Negyed kilenc körül indultunk, hogy biztosan oda érjünk a kezdésre, Kecskemétre. Idén Feczák László parókus atya vezetésével szervezték meg a hittanverseny első fordulóját. Utunk elején segítségül hívtuk a Lelket, hogy biztonságban és szép élményekkel térjünk majd haza. A mintegy egy órás út során még egyszer átismételtük a tananyagot, átbeszéltük a fontosabb pontokat. Érkezés előtt még volt időnk egy rövid megállóra, leginkább egy kis üdítő és csokoládé miatt, természetesen csak azért, hogy felpörgessük a hétvégére megfáradt agytekervényeket.

Háromnegyed tíz előtt nem sokkal érkeztünk meg. Még egy süteményt bekaptak a gyerekek, majd megcélozták a termet, ahol a szolnoki, makói és kecskeméti gyerekekkel együtt lassan elkezdték a versenyt. Szaplonczay Miklós esperes atya biztató szavai, és a Miatyánk elimádkozása után László atya felbontotta a versenylapokat tartalmazó borítékot és 10.00 óra után pár perccel el is kezdődött a megmérettetés.

Mindenki lelkesen kezdte kitölteni az feladatlapokat, nagy zsibongás közepette, ám idővel mindenkiből elillant a kezdeti izgalom, és a nyugodt munka vett át a helyét. Mi, felkészítő és egyben felügyelő atyák figyeltünk, hogy minden rendben haladjon, és a felmerülő kérdésekre válaszoltunk. Egy óra volt a lapok kitöltésére, de már félidőnél sokan adták be a kitöltött dolgozatokat. Hirtelen felgyorsultak az események. Aki végzett, a vendéglátóink által készített süteményekből fogyaszthatott, amíg mindenki befejezte a munkát. Mikor az utolsó lapot is beadták, mi, atyák lelkesen fogtunk neki a javításnak, miközben a gyerekek egy kisebb városnézésre indultak.

Hamar, mintegy fél óra alatt végeztünk is a javítással, pontozással, emléklapok megírásával. Lehetett látni a kápolnába belépő szemeken az izgatottságot. Ismét esperes atya szavai vezették fel a következő programot, az eredményhirdetést, majd hátulról kezdve, mindenkinek megköszönve a részvételt és a küzdelmet, adtuk át a megérdemelt eredményeket. Az 5-6. osztályos korcsoport továbbjutói: Klubicza Krisztián és Zádori Gellért (Szeged); Darázs Dorka és Lakatos Csenge (Szolnok), a

7-8. osztály korcsoportjának továbbjutói: Tőkés Maja, L. Berenikó Dóra és Bódi Enikő (Kecskemét); Kúsz Kiara, Ferlig Jázmin és Mágori Adél (Makó). Ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek, de különösen is az első és második helyezetteknek a továbbjutáshoz, és sok sikert kívánunk a további küzdelmekben is.

Mindezek után még nem volt vége a programnak, a kecskeméti egyházközség jóvoltából egy igen finom ebéd várt ránk a versenyzés jutalmául. 

Köszönet mindenkinek ezért a szép szombati délelőttért, a részvételért és a szervezésért, a felkészítésért és minden egyéb háttérmunkáért. Istennek legyen hála érte!

A program az NTP-TMV-18-0051 azonosítószámú pályázat keretén belül valósult meg. 

 

 

VEZETŐ HÍREK
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...