A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat éves nagy zarándoklata Máriabesnyőre

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat éves nagy zarándoklata Máriabesnyőre

2019-05-24 13:52:24
Szerző: Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
A Szeretetszolgálat immár negyedik éve valamennyi intézménye számára lehetővé teszi a zarándoklaton való részvételt, melynek során közösen elzarándokolunk valamilyen Mária kegyhelyre. Az idén a Szeretetszolgálat munkatársaival mintegy 400 fővel vettünk részt a május 23-án megszervezett zarándoklaton.

10 órától minden intézményből (Nyíregyháza, Debrecen, Hajdúnánás, Hajdúszoboszló, Szakoly, Máriapócs, Fehérgyarmat, Gacsály) folyamatosan érkeztek a munkatársak. Megismerhettük a kegyhely történetét, majd 11 órától kezdetét vette a közös program.

Ungvári Sándor igazgató úr köszöntötte a zarándoklatra érkező munkatársakat. A nap mottójának szánta azt a gondolatot, hogy igyekezzünk megörvendeztetni a Szűzanyát, változtassuk a bánat könnyeit örömkönnyekké, majd arra kérte a Jóistent, hogy áldja meg a zarándoklatunkat és valamennyien kegyelmekben gazdagon térjünk haza.

Ezt követően közös Szent Liturgián vettünk részt. Gánicz László atya, a Szeretetszolgálat lelki igazgatója elmélkedésében megfogalmazta, hogy a mai napon az Isten arra hívott bennünket, hogy lépjünk ki a hétköznapok egyhangúságából, és nem máshová hívott, mint haza, hiszen a templom mindannyiunk otthona. Felhívta figyelmünket, hogy legyünk figyelmesek egymás iránt. Igyekezzünk figyelmes szeretettel fordulni a körülöttünk élőkhöz, a családtagjainkhoz és mindazokhoz, akik munkánk során ránk vannak bízva.

A Szent István Egyetem éttermében elfogyasztottuk a közös ebédet, majd megtekintettük Magyarország egyik legnagyobb barokk kastélyát, a Gödöllői Királyi Kastélyt.

Hálás szívvel köszönjük a Szeretetszolgálat vezetőinek a zarándoklat megszervezését, hiszen mindannyian lelki és közösségi élményekkel gazdagodva térhettünk haza!

VEZETŐ HÍREK
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége

Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége

Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
 
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...