A józanság napja Debrecenben

A józanság napja Debrecenben

2017-05-11 09:59:32
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szabadidő
Debrecen
VI. Józanság napja Debrecenben

A Józanság napját a Forrás Lelki Segítők Egyesülete rendezi meg a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal közösen, melyre szeretettel várnak minden érdeklődőt. Május 12-13-án két helyszín is lesz: pénteken a Simonffy utcai Ifjúsági Házban, szombaton az Attila téri görögkatolikus főszékesegyházban lesznek programok: előadások, csoportos beszélgetések, tanúságtétel. Részletek a plakáton.

Magyarországon halnak meg a legtöbben az alkoholtól 

Európában az alkohol gyakrabban okozza az alacsony társadalmi státuszúak, mint a jómódúak halálát - derült ki egy kutatásból, amely 17 országot vizsgált. Az alacsonyabb társadalmi csoportok képviselőinek körében ugyanakkor elterjedtebbek a problémás ivási szokások, mint például az öntudatvesztésig tartó ivás. Ennek következtében náluk gyakoribban az alkohollal összefüggésbe hozható egészségügyi és szociális problémák - írták a PLOS Medicine című folyóiratban megjelent tanulmány készítői, Johan Mackenbach, a rotterdami Erasmus University Medical Center kutatója és munkatársai. A társadalmi rétegek közötti legnagyobb eltéréseket a tudósok a kelet-európai országokban, valamint Finnországban és Dániában figyelték meg. Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban és Svájcban viszont kevésbé erőteljesek a különbségek. 

Az alkoholfogyasztás sok krónikus és halálos betegség kockázati tényezője. Egyebek között májkárosodást, szív- és érrendszeri betegségeket és rákot okozhat, akut mérgezéshez vezethet, vagy halálos baleseteket idézhet elő. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az alkohol világszerte 3,3 millió halálesetért felelős évente - ez az összes haláleset 5,9 százaléka.

A magasabb társadalmi csoportok kevésbé veszélyeztetettek

A kutatók 17 európai ország 1980-tól vezetett halálozási regiszterét elemezték, hogy az alkoholhoz köthető halálesetek és a társadalmi, gazdasági tényezők közötti összefüggéseket megvizsgálják. A képzettségi szint és foglalkozás alapján különböző társadalmi csoportokba osztották az elhunytakat. Eredményeik szerint az elmúlt évtizedekben sok országban megnőtt azon alacsonyabb társadalmi rétegekbe tartozó férfiak száma, akik az alkohollal összefüggésbe hozható betegségben hunytak el. A magasabb társadalmi csoportok esetében a szám stagnál. Ez is erősíti a különböző rétegek közötti különbségeket. Azonban ez a trend sem egységes Európában. Az egyes országok közötti eltérésekre magyarázatul szolgálhatnak a lazább törvények, a könnyebb hozzáférés az italhoz vagy a jövedelem növekedése. Annak megértése, mi okozza, hogy egyes országokban nem nőtt az alacsonyabb társadalmi rétegekben az alkohol miatt elhunytak száma, segíthet abban, hogy a problémát orvosló stratégiát dolgozzanak ki a többi ország számára - írják a szakértők.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...