Nagyváradi kirándulás a szakkollégistákkal

2017-05-11 10:06:13
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szabadidő
Pályázat
Debrecen
A fiatalokkal tartott lelki vezetőjük, Kapin István atya és családja, illetve az egyházközség tagjai

A Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium képzési programja között tanulmányi hétvégék, kirándulások és egyéb közös programok is szerepelnek. A roma kultúra megismerése mellett fontos a görögkatolikus értékeinkkel való ismerkedés és a határontúli magyarsággal való kapcsolattartás is. Ezért választottuk úti célunknak Nagyváradot. Ahol gyönyörködhettünk a város építészeti remekműveiben, templomaiban. A kirándulás zárasa a szeminárium melletti görögkatolikus templomban volt, ahol már ismerősként üdvözölhettük Vadas Krisztián parókust. A fiatalokkal tartott lelki vezetőjük, Kapin István atya és családja, illetve az egyházközség tagjai.

A program a Hittel a tehetségért NTP-SZKOLL-B-M-0007 pályázat keretében valósult meg.

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...

A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...