A katolikus-ortodox párbeszéd időszerű témái: Filioque és pápai tévedhetetlenség

Egy évvel az egyiptomi Alexandriában tartott XVI. plenáris ülést követően a katolikus-ortodox teológiai párbeszédért felelős vegyes bizottság (Joint International Commission for Theological Dialogue between the Catholic Church and the Orthodox Church  koordinációs munkacsoportja (Coordinating Commettee) 2024. június 3–7 között tartotta tanácskozását. 

Az ülés Kurt Koch bíboros (a Keresztény Egységtörekvés Dikasztériumának prefektusa) és Job Getcha pizidiai érsek-metropolita (Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus) társelnöklete alatt zajlott. Az eseményt a Bari Főegyházmegye látta vendégül az Oasi Santa Maria (Cassano delle Murge) lelki központban. Keleti katolikus részről a koordinációs ülésen Gaby Hachem melkita teológus és Szabó Péter kánonjogász működött közre.

A koordinációs csoport Leros-i ülése még 2017-ben két munkadokumentum elkészítését irányozta elő. Ezek közül az első már nyilvánosságra került, a 2023-as Alexandriai Dokumentum formájában. A másik a Towards Unity in Faith: Theological and Canonical Issues („A hitbeli egység felé: teológiai és kánoni kérdések”) című munkadokumentum, mely a jelen megbeszélések kiindulópontját is képezte, egyelőre nem publikus. Ez egyrészt összegzi a párbeszéd eddigi eredményeit, másrészt sorra veszi azokat a nyitott kérdéseket, amelyek még megoldásra várnak.

Az ülés eszmecseréinek eredményeként a koordinációs csoport úgy döntött, hogy a –korábbi Leros-i példát követve– most is két új munkadokumentum párhuzamos kidolgozását indítja el. Ezek témái az ortodox-katolikus párbeszéd két központi jelentőségű kérdése: a „Filioque” és a pápai tévedhetetlenség. E témakörök elmélyítésére két szövegíró albizottság létesült, mely munkaanyagait a koordinációs csoport instrukciói mentén hívatott kidolgozni. A szövegtervezetek elkészültük után újra az utóbbi szerv elé kerülnek megvitatásra.

Az ülés fontos lelki eseménye volt a San Sabino főszékesegyházban Kurt Koch bíboros vezetésével végzett katolikus szentmise, illetve a Job Getcha érsek vezetésével Szent Miklós sírja felett celebrált ortodox Szent Liturgia.

A csoport tagjai várakozással tekintenek a 325-ös Nikaiai Zsinat –az első egyetemes zsinat– jövőre esedékes 1700. évfordulója elé. Imádkoznak azért, hogy ez a megemlékezés újabb inspiráció lehessen a teljes közösség helyreállítása felé vezető úton.

*

A bari tanácskozás két legfontosabb témája a filioque és a pápai tévedhetetlenség kérdése, mindkettő súlyos problémát jelent ugyanis a két testvéregyház közötti kapcsolatokban.

A 325-ös nikaiai egyetemes zsinaton megfogalmazták a Hitvallást, melyben az áll: „Hiszek a Szentlélekben”. A 381-es konstantinápolyi egyetemes zsinat belefoglalta a hitvallásba Jézus Krisztus szavait, miszerint „a Szentlélek az Atyától származik” (Jn 15,26). A nyugati egyházon belül Milánói Szent Ambrustól elterjedt tétel szerint a Szentlélek az Atyától és a Fiútól (latinul Filioque) egyaránt származik. Noha Európa egyes részein evvel a betoldással terjed el a hitvallás, Rómában még csak nem is tudtak róla, sőt, még a 7. században is megerősítik, hogy a hitvallást változtatás nélkül kell mondani. Nagy Károly a 8. században áll ki a filioque mellett, ekkoriban jut el a Szentszékhez ennek híre, ám 810-ben III. Leó pápa ezüst táblába vésve az eredeti szövegű hitvallást függeszti ki Szent Péter sírja mellé. A következő pápák véleménye is ingadozott a kérdésben, volt, aki elfogadta a filioque betoldást, volt, aki következetesen ellene foglalt állást. A római szertartáskönyvbe végül 1014-be került bele a hitvallás filioque-betoldással kiegészített szövege, mely a pápa primátusa mellett az egyházszakadás egyik kiváltó oka lett.

A pápai tévedhetetlenség dogmáját az I. Vatikáni Zsinat utolsó ülésnapján, 1870. július 18-án hirdették ki IX. Piusz pápa Pastor Aeternus kezdetű konstitúciójában. A dogma kijelenti, hogy amikor a római püspök „ex cathedra” (tanítói székéből) beszél, azaz, amikor minden keresztények pásztorának és tanítójának a feladatát teljesítve legfelsőbb apostoli akaratának nyilvánításával meghatározza, hogy egy-egy hitbeli vagy erkölcsi tanítást az egyetemes Egyház számára kötelező, akkor Szent Péter személyén át megígért isteni segítség révén azzal a tévedhetetlenséggel bír, amellyel az isteni Megváltó a hitre vagy az erkölcsökre vonatkozó tanítás meghatározására nézve Egyházát felkészültté akarta tenni; ezért a római pápa ilyen határozatai nem az Egyház beleegyezése miatt, hanem önmagukból kifolyólag megmásíthatatlanok”.

Szent II. János Pál pápa a pápai tévedhetetlenségről azt mondta: „A tévedhetetlenség nem mint magánszemélyt illeti meg a Római Pápát, hanem abban a minőségében, hogy betölti minden keresztény pásztorának és tanítójának hivatalát. A pápa nem birtokolja a tévedhetetlenséget, mintha rendelkezhetne vele, vagy számíthatna rá minden körülmény között, hanem csak akkor, amikor „ex cathedra” szólal meg, vagyis a tanítói székből beszél és csak tanbeli téren, amely a hit és az erkölcs igazságaira korlátozódik. A pápának úgy kell cselekednie, mint „minden keresztény pásztorának és tanítójának”, a hitre és az erkölcsökre vonatkozó igazságokat kell kijelentenie olyan kifejezéssekkel, amelyek világosan mutatják szándékát, hogy meghatározzon egy bizonyos igazságot és kérje ehhez minden keresztény végleges csatlakozását.