A kegyelem tíz éve - interjú Feczák László szervezőlelkésszel

A szervezőlelkészség, noha tízéves, az egyházközség legalább négy évtizedes múltra tekint vissza. Önt bízta meg Kocsis Fülöp érsek-metropolita azzal, hogy fogja össze és gyarapítsa a hívek számát. Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?

Elsősorban engem tábori lelkészségre szánt Kecskemétre érsek atya, de az anyagi nehézségek miatt ebből a gondolatból nem lett végül semmi. Így lettem szervezőlelkész, amit viszont ma már egyáltalán nem bánok. Még akkor sem, ha a kinevezésemkor gyakorlatilag – nem túlzás – a "semmi" várt minket, családommal. Értem ezalatt azt, hogy nem volt parókia, nem volt templom, és a görögkatolikus hívek száma éppen, hogy kitett egy maroknyit. Róluk mindenképpen meg kell jegyezni, hogy bár mennyiségre tényleg nem voltak sokan, de a "minőség", amit képviseltek igazán felemelő volt, hiszen első perctől segítően, önzetlenül, idejüket, anyagi javukat nem sajnálva támogatták munkámat.

Akkor mondhatni, hogy, mint bármely kezdet, úgy ez sem volt egyszerű…

Nem, de a Szentlélek vezetésének és a Jóisten gondviselésének köszönhetően rövid idő alatt minden a helyére került: lett lakásunk, a feleségemnek munkája, a római katolikus Szent Család-templom pedig "befogadott" minket így nem okozott gondot, hogy a korábban havonta megtartott Szent Liturgiák száma végre több legyen. Ezúton, itt is köszönet jár a "vendégszeretetért" Jávorka Lajos atyának.

Milyen "útravalót" kaptak Fülöp atyától?

Ő csak annyit mondott nekünk: kísérjen minket a Jóisten áldása és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt. Igyekeztünk, igyekszünk ennek megfelelni. A pasztorációba feleségem és gyermekeim is bekapcsolódtak, a gyerekek révén például nagyon sok fiatalt tudtunk megszólítani.

A szervezőlelkész legfontosabb feladta a közösségépítés. Hol tart most ez a folyamat?

Ma már nem gondolkozunk azon, hogy újsághirdetést adjunk fel arról, hogy létezünk.

Volt ilyen?

Volt bizony, de végül nem került rá szükség, mert a Gondviselés a megyei napilap (Petőfi népe) újságíróját elirányította hozzánk, aki részletes interjút közölt a megkezdett munkáról. Arról, hogy a görögkatolikusok egyházközségi szinten is képviselik magukat és a cikk megjelenése után szép számmal érkeztek is a következő Szent Liturgiára a hívek. Ma pedig már 150-200 aktív családunk van.

Mennyivel másabb a szervezőlelkész munkája, mint egy parókusé?

A munka mindenütt megvan, nem számít, hogy mi a titulusa egy papnak. Az én feladatom annyival nehezebb, hogy nagyobb a terület, amiért felelek. Hiszen nem csak Kecskemét, de egész Bács-Kiskun megye hozzám tartozik. Így van, amikor órákat kell utaznom például Bajáig és vissza, ennek ellenére azt gondolom a kegyelem tíz éve áll mögöttem, mögöttünk. Olyan ajándékokat kaptunk ugyanis a Jóistentől, a közösségtől, amik pótolhatatlanok. Büszkeséggel tölt el az is, hogy csaknem negyven hittanórát tartunk Kecskemét-szerte, általános iskolákban és gimnáziumban. A közösségi házunkról is említést kell tennem, ahol egy kápolnával kiegészülve leltünk otthonra három évvel ezelőtt, addig, amíg templomunk és parókiánk nem lesz.

Méltón meg is ünnepelték a jubileumot, ez alkalomból a város is elismerte munkáját, néhány nappal később pedig egy alapítvány is. Milyen érzés, hogy mondjuk így: a civil oldal figyelt fel Önre?

Nagyon jó a kapcsolatunk a várossal. Az ünnepi Szent Liturgián egy díszoklevelet kaptunk az alpolgármestertől, amivel megköszönték az elmúlt években végzett munkát és jókívánságaikat fejezték ki a jövőt illetően. Váratlan meglepetés volt, akárcsak az a díj, amit évente egyszer adományoz a kecskeméti Hírős Város Híresei Alapítvány. A szervezet közösségépítő munkásságomat ismerte el ilyen módon. Nagyon megható, de tényleg azt tudom mondani, hogy nem érdemlem meg, hiszen csak a rám bízott feladatokat végzem.

Hogyan képzeli el a következő tíz évet, melyek a legnagyobb célkitűzések?

Egyértelműen a templomépítés. A várostól már kaptunk is ígéretet arra, hogy ehhez telket biztosítanak. Jelenleg a terület jogi kérdéseinek tisztázása zajlik. Remélem, nem húzódik el nagyon sokáig és akár már jövőre le tudjuk az alapkövet tenni. De addig is szeretnénk, hogy a kápolnánk, közösségi házunk egy kicsit megszépülhessen, mert a majdani lelki hajlék megvalósulása után is fontos szerepe lesz az ingatlannak, főként abban, hogy a közösségeink lelki megerősödése tovább folytatódhasson. Ennek egyébként igaznak kellene lenni minden szórványra, mert nagy erőket kell mozgósítani ahhoz, hogy a görögkatolikusok ne széledjenek szét ezeken a területeken. Ez a jövő kihívása.