Ismét debreceni diák kapta Vásáry Tamás ösztöndíjat

Ismét debreceni diák kapta Vásáry Tamás ösztöndíjat

2018-09-27 14:15:46
Szerző: Juhász Éva, cigányügyi megbízott
Debrecen
A 2013-ban, Vásáry Tamás zongoraművész, karmester 80. születésnapja alkalmából megalapított ösztöndíjat zenei és önkéntes kategóriákban ítélik oda évente egy-egy, legfeljebb 25 éves felsőoktatási hallgatónak vagy előkészítő képzésen részt vevő fiatalnak.

Az ösztöndíj két kategóriája a névadó szellemiségét jeleníti meg, hiszen a világhírű Kossuth-díjas zongoraművész és karmester életében is fontos szerepet játszik az önkéntes tevékenység.

2017-ben is a debreceni Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium diákja kapta az önkéntességért járó elismerést, s 2018-ban újból szakkollégiumunk diákja Makula Kitti vehette át a napokban az elismerő oklevelet az idén 85 éves művésztől és Horváth Zitától a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkártól.

Makula Kitti negyedik tanévét kezdte szakkollégiumunkban jogász hallgatóként. Az önkéntesség fontos számára elsősorban a lakásotthonos gyerekeket látogatja, de besegít ha szükséges a hajdúdorogi romák által lakott területen, adománygyűjtésekben, városi rendezvényeken is.

Örömünkre szolgál, hogy ismét szakkollégiumunk diákja kapta az ösztöndíjat elismerve ezáltal önkéntes tevékenységüket, s azt a munkát amit a szakkollégisták karitatív célokra fordítanak.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai