A magyar tudomány ünnepe a Szent Atanáz Főiskolán

A magyar tudomány ünnepe a Szent Atanáz Főiskolán

2021-12-07 09:23:31
Szerző: SzAGHF
Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola az országos eseménysorozathoz kapcsolódóan 2021. november 29-én rendezte meg a Magyar Tudomány Ünnepét, melynek mottója: "Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz".

A mottó üzenete az, hogy a tudományos tények és ismeretek összefüggésében vállalkozhatunk a környezetünkben zajló folyamatok alaposabb megismerésére.

Az ünnepség során Dr. Véghseő Tamás rektor atya köszöntő beszéde után két plenáris előadás hangzott el.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya azt vázolta fel, hogy milyen következményekkel járt és jár még napjainkban is a világjárvány a görögkatolikus egyház életére. „Mi az érintés egyháza vagyunk” – hangzott el az előadás vezérgondolata. A világjárvány, ami az utóbbi két év böjti időszakait érintette, vallásgyakorlásunk olyan részeitől fosztja meg a görögkatolikus híveket, mint az ikonok megérintése, megcsókolása, vagy éppen Máriapócson az ún. értetkőzés szokása, amely által a hívők kapcsolatba lépnek a szenttel, személyes terükbe viszik azt. De nem csak ennek lehetőségét veszi el a járvány, hanem a személyesen megélt liturgia is a virtuális térbe kerül át ebben az időszakban.

Dr. Kührner Éva, a közelmúltban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye könyvtári kultúrájáért díjjal kitüntetett főkönyvtárosunk előadásából megtudhattuk, hogy a világhírű egyházi szláv gyűjtemény mellett a főiskolán található a megye egyetlen ősnyomtatványa, és az ország legteljesebb muzeális görögkatolikus periodika-kollekciója is. A modern, napjainkban kiadott szakkönyvek és dokumentumok amellett, hogy használják őket főiskolánk oktatói és hallgatói, könyvtárközi kölcsönzés keretében eljutnak az ország minden részébe. A kölcsönző partnerek a többféle felekezetű egyházi könyvtár mellett az ország olyan nagy könyvtárai, mint az Országos Széchenyi Könyvtár, Magyar Tudományos Akadémia vagy a tudományegyetemeink bibliotékái.

A plenáris előadások után két szekcióban zajlott a tudományos munka: a Teológia szekcióban nyolc, míg az Interdiszciplináris szekcióban hét előadást lehetett meghallgatni.

Az akadémia kiemelt témái és annak teológiai, illetve multi- és interdiszciplináris vonatkozásai köré szerveződtek a bemutatók. A konferencia előadói között, a SZAGKHF oktatói, további felsőoktatási intézmények oktatói és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei levéltári kutatói is jelen voltak. A diszkussziók és a kötetlen beszélgetések lehetőséget teremtettek a kutatók tématerületeinek mélyebb megismerésére, továbbá elősegítették főiskolánk tudományos kapcsolatainak kibővítését.

A rendezvényen több felsőoktatási intézmény hallgatói is jelen voltak, számukra ez motivációt adhatott a tudományos kutatómunka elkezdéséhez. A rendezvény a kooperáció és a befogadó szemlélet jegyében zajlott, lehetőség nyílt a járványhelyzet több diszciplína – teológia, orvostudomány, pszichológia, történettudomány, jogtudomány, szociológia – szempontjából történő megvilágítására és megvitatására; ezáltal közelebb hozva egymáshoz a különböző szakterületeket.

Az érdeklődő szakmai és szélesebb közönség a konferencián elhangzott előadásokat a közeljövőben nyomtatott formában, egy tanulmánykötetben megjelentetve is kézbe veheti majd.

 

VEZETŐ HÍREK
Átadták a Zakeus Kupán összegyűlt adományt

Nem engedjük el a fiatalok kezét – új utógondozói otthon nyílt Debrecenben

Emlékezés és remény - halottak szombatja lesz február 7-én
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Átadták a Zakeus Kupán összegyűlt adományt

Nem engedjük el a fiatalok kezét – új utógondozói otthon nyílt Debrecenben

Emlékezés és remény - halottak szombatja lesz február 7-én
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Átadták a Zakeus Kupán összegyűlt adományt
Átadták a Zakeus Kupán összegyűlt adományt
 
Nem engedjük el a fiatalok kezét – új utógondozói ott...
Nem engedjük el a fiatalok kezét – új utógondozói ott...
 
Emlékezés és remény - halottak szombatja lesz február 7...
Emlékezés és remény - halottak szombatja lesz február 7...
 
A Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tan...
A Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tan...
 
Egy szolgálat kezdete a találkozás ünnepén - diakónuss...
Egy szolgálat kezdete a találkozás ünnepén - diakónuss...
 
Görögkatolikus bál ’26
Görögkatolikus bál ’26