A sajópálfalai zsolozsmás napokról

A sajópálfalai zsolozsmás napokról

2020-08-25 20:26:32
Szerző: Laskay Anna fotók: Trestyánszki Rita / Miskolci Egyházmegye
Miskolci Egyházmegye
Orosz Atanáz püspök
Ismét közel három napos folyamatos imádságra gyűltek össze mindazok, akik örömmel merülnek bele a zsolozsmázásba.

A Miskolci Egyházmegye zsolozsmás tábora Irota helyett Sajópálfalán, július helyett augusztusban valósult meg, a legfontosabb azonban most sem változott. A zsoltármondást hétfő késő délutántól a csütörtöki ünnepi liturgiáig csak az imaórák és a napszak szerinti szertartások szakították meg. 

Az életkor, lakóhely és életállapot alapján sokszínű társaságot az imádság formálta közösséggé. A szövegek jobb megértését és a lelki ráhangolódást ebben az évben Nyirán János fődiakónus előadásai segítették. A teológiai tanár az eucharisztia történeti hátterétől indulva, Aranyszájú Szent János liturgiájának eukarisztikus imádságán át, az „eukarisztia” szó eredeti jelentéséig, a „hálá”-ig vezette el hallgatóságát. 

A háromnapos imafolyam lezárását a csütörtöki liturgia jelentette, amely kétszeresen is ünnepivé vált. A zsolozsmázás lelki jutalmait mindig kitejesíti a szentáldozás lehetősége, mivel a program felépítése miatt a korábbi napokon ezt nélkülözik a résztvevők. A Szent liturgia püspöki volta tovább növelte az ünnepélyességet, ráadásul a zárónap idén augusztus 20-ára esett. 

Atanáz püspök atya prédikációjában összekapcsolta a napi evangéliumban elhangzó jézusi hasonlatot a sajópálfalai templom nyitott ajtajával, miszerint Jézus magát ajtónak nevezi, házának ajtaja pedig éjjel és nappal, folyamatosan tárva volt a zsolozsmázóknak köszönhetően Sajópálfalán.

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...