A szír ortodox pátriárkával találkozott Fülöp metropolita

A szír ortodox pátriárkával találkozott Fülöp metropolita

2017-06-10 19:50:10
Szerző: Metropólia
Kocsis Fülöp érsek
Nemzetközi
Fülöp atya a következő napokban számos további pátriárkával találkozik

Június 9-én, pénteken, a külügyminiszterrel való megbeszélés után a Bejrúthoz közeli hegyvidéki település, Bikfaya szélén található monostorban fogadta Fülöp atyát II. Ignác Efrém szír ortodox pátriárka. A szír ortodoxok az első egyházszakadás által létrejött keleti egyház. A 451-es khalkedóni zsinaton Krisztus egyedüli isteni természetének hangoztatása miatt (vagy talán inkább politikai indíttatásból) kizárták őket az egyetemes egyházból, létrehozva így a szír keleti egyházat. Azóta Libanon, Szíria, Irak, Irán és India területén élnek mintegy hat millióan. A szíriai szír ortodoxok negyven százaléka menekült el a háború 2011-es kitörése óta, főként Nyugat-Európába és a tengeren túlra. A pátriárka elmondta, ezek a hívek az új országokban is hűek maradnak vallásukhoz, rítusukhoz, és közösséget formálnak új lakhelyükön is.

A pátriárka szívélyesen fogadta Fülöp atyát, aki a pócsi Istenszülő egy Maklári Teréz által festett, kicsinyített mását adta át, cserébe pedig egy-egy damaszkuszi intarziás keresztet kaptunk, melybe hátul a pátriárka neve volt belevésve. Az egymás egyházáról és utunkról történő beszélgetés után ebédre hívtak meg bennünket, Fülöp atyát kérve az evés előtti imádság elmondására.

Rendkívül önzetlen, barátságos, mélyen hívő embert ismertünk meg II. Ignác Efrém pátriárka személyében. Kifejeztük neki hálánkat, hogy teológiai különbségeink ellenére ilyen szeretettel fordulnak felénk. A pátriárka elmondta: nem lehet olyan teológiai nézetkülönbség, mely a Krisztusban való testvériségünket megkérdőjelezné. II. Igác Efrémebéd után saját autójával vitte el Fülöp atyát Damaszkuszba. 

Fülöp atya a következő napokban számos további pátriárkával találkozik.

VEZETŐ HÍREK
Egy év, ötvenkét templom, egy üzenet: Debrecenben zárult a Szentháromság-ikon zarándokútja

Lakásotthonos gyerekekkel sütött mézeskalácsot Balogh Roland séf

„Velünk az Isten” – Fülöp metropolita karácsonyi üzenete
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Egy év, ötvenkét templom, egy üzenet: Debrecenben zárul...
Egy év, ötvenkét templom, egy üzenet: Debrecenben zárul...
 
„Velünk az Isten” – Fülöp metropolita karácsonyi ...
„Velünk az Isten” – Fülöp metropolita karácsonyi ...
 
Lakásotthonos gyerekekkel sütött mézeskalácsot Balogh R...
Lakásotthonos gyerekekkel sütött mézeskalácsot Balogh R...
 
Felvételi 2026 – már lehet jelentkezni a Szent Atanáz G...
Felvételi 2026 – már lehet jelentkezni a Szent Atanáz G...
 
A Szentháromság-ikon újabb állomása: a remény két jel...
A Szentháromság-ikon újabb állomása: a remény két jel...
 
Ünnepi kántálással készültek a karácsonyra az érseki...
Ünnepi kántálással készültek a karácsonyra az érseki...