A tisztaság utáni vágyunkat Istentől kaptuk - a Duna szentelése

Vízkereszt ünnepén, a Fő utcai Szent Flórián Görögkatolikus templomban bemutatott Szent Liturgia végeztével a hívek népes serege és a papság közösen átvonult tropárokat énekelve a Dunapartra. Fülöp érsek-metropolita atya idén is megszentelte országunk legnagyobb folyóját, és a szentelt Duna-vízzel a paptestvéreket és a híveket is megáldotta. A nagy eső ellenére több százan hallgatták az érsek-metropolita gondolatait, melyeket a Duna ihletett, mely a tisztaságot, a tisztaság iránti vágyat juttathatja eszünkbe:

"Vajon tanítani kell az embert a tisztaságra vagy velünk született tulajdonságunk, hogy szeretünk tiszták lenni? Ha gyermekeink maszatos képére nézünk, ez elég világos ábrázolása annak, hogy őket, bizony meg kell tanítanunk mosakodni, evés előtt kezet mosni, vigyázni a szép ruhára, hogy be ne piszkolódjék. Legalábbis az elsőt. Akik esetleg félnek a több gyermektől, nagycsaládtól, azoknak bátorításul mondom, hogy az effélékkel jószerivel csak az első gyermeknél kell vesződni, az utána következők – jó esetben – már eltanulják a nagyobbaktól. De vajon valóban csak a szülők igényességétől, gondosságától függ, hogy a következő nemzedék fogékony lesz-e a tisztaságra? Nem azt látjuk inkább, hogy a tisztaság alapvető emberi igény? Hogy szeretünk tiszta abrosszal szépen megterített asztal mellé ülni, tiszta evőeszközökkel enni, tiszta ruhában járni-kelni, tiszta ágyneműt használni? S ez nem is csak a testünkre vonatkozik.

Mennyire fontos, hogy az ember tudjon tiszta fejjel gondolkodni, tisztán látni, szeretünk tiszta vizet önteni a pohárba. A tisztaság nem csak az európai kultúra úri szeszélye, hanem emberi mivoltunk lényeges eleme. Csak hát, vannak ellentétes erők és hatások, amelyeket le kell győzni azért, hogy kibontakozhasson az, ami bennünk van, megszerezhessük azt, ami a miénk. Nemde sokat kell bajlódnunk gyermekeink önzésével is, míg rá nem vezetjük őket az önzetlenségre? Holott tudjuk, hogy az önzetlenség mérhetetlenül több, mint az önzés, a tisztaság sokkal értékesebb, mint megmaradni a szennyben.

Mondhatnánk, hogy mindkettő bennünk van, az önzés és az önzetlenség, a tisztaság igénye és annak hiánya egyaránt. Keresztény hitünk azonban egyértelműen azt tanítja, hogy az ember jó. Sőt, nagyon jó, hiszen Istenre hasonlít. Ilyennek alkotott minket a Teremtő, hogy őrá hasonlítsunk. Ám, szintén hitünk tanítása, hogy ezt a jóságot sikerült elrontanunk, ezt a szép képet összetörtük, és a bűn miatt alig-alig ismerhető föl az emberi tulajdonságokban az Isten arcvonása. De hisszük, hogy ott van, nem veszítettük el. S ezt jött Jézus helyreállítani.

Eljött közénk, beállt a sorba, magára vette mindazt, ami emberi, életünk minden nyomorúságát és tisztátalanságát, még a bűn zsoldját, a halált is. De ahogyan őt nem győzhette le a halál, hanem ő győzedelmeskedett fölötte, éppen úgy a bűn szennye sem temethette maga alá, hanem kiemelkedett onnan, s önmagával együtt kiemelte belőle az embert. Jézus nem azért lépett bele a Jordán vizébe, hogy megtisztuljon általa, hanem, hogy ő tisztítsa meg a vizet. A víz alkalmas arra, hogy arcunkat, kezünket, testünket megmossuk, ruháinkat kimossuk, a tárgyakat tisztára töröljük. De a lelkünk tisztaságát, a tisztaságra való vágyat, a tisztaság igényét csak a tisztaság forrása, maga Isten adhatja meg nekünk.

Ma ezt ünnepeljük, hogy a tisztaság forrása megtisztítja a tisztaság eszközét. A víz szentelt vízzé lesz, már nem csak a piszkot tünteti el, de szentséget, isteni erőt képes közvetíteni. Ezt a tisztaságot hozta el Jézus. Azt a tisztaságot, amelyre szívünk mélyén vágyunk, ami a miénk, de sokszor elhanyagoljuk, elhagyjuk, megtagadjuk. Újra és újra meg kell tanulnunk, hogy egyedül Isten képes arra, hogy a szívünket megtisztítsa. Merthogy csak a tiszta szívű ember tud tisztán látni, látni saját és mások bűneit, látni a világ szennyét, ugyanakkor látni mindezek fölött, mindezek mögött és mindenben az Istent. Ezért énekeltük: Ma a vizek természete megszenteltetik. Ezért hangzik el a kiáltás: Jertek mindnyájan s vegyétek a megjelenő Krisztus lelkét!

Isten Szentlelke tisztítson meg minket, tisztítsa meg gondolkodásunkat, társadalmunkat, életünket. Igen, erre tanítanunk kell gyermekeinket. De először mi magunk tanuljuk meg, mi értsük meg, hogy az ember önmagát nem tudja megtisztítani. Az embernek szüksége van Istenre, hogy a saját magában tapasztalt rosszat, szennyet, a sok sötétséget legyőzze. Isten segítségére van szükségünk, hogy tisztán, önzetlenül, szeretetben éljünk. Erre tanít ez a mai szertartás, erről szerezhetünk ma tapasztalati tudást, hogy tisztaság utáni vágyunkat Istentől kaptuk, s egyedül ő az, aki ezt betöltheti. Amen.”