Adventi koszorúkészítés Szegeden

Adventi koszorúkészítés Szegeden

2022-11-24 11:50:01
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Advent
Lelkes közösség jött össze a szegedi parókián, hogy egy régi hagyományt elevenítsen fel, a közös adventi koszorúkészítést. A családok, egymást segítve alkották meg szebbnél- szebb koszorúikat november 19-én. Veres Zoltán diakónus atya összefoglalója.

Ebbe az igazán családias hangulatú rendezvénybe kollégistáink is becsatlakoztak. Természetesen a kreatív munkához elengedhetetlen volt a meleg tea, pogácsa és a különféle sütemények.

A közel kétórás munka alatt egy-egy család több koszorút és készített, ezzel kedveskedve nagyszülőknek, rokonoknak, barátoknak. A program után a templomba mentünk át, ahol Szaplonczay Miklós atya értékes gondolataival gazdagította a résztvevőket, majd az ünnepi vecsernye után megszentelte a koszorúkat. Az imádság után a családok boldogan vitték haza a szentelményeket, hogy otthonaikban az adventi koszorú gyertya fényénél imádkozhassanak önmagukért és szeretteikért.

Úgy gondolom, ez a rendezvény nagyon jó alkalom volt arra, hogy a mindennapokból megálljunk és egymásra odafigyelve közösségben készüljünk a karácsony ünnepére.

VEZETŐ HÍREK
Emlékezés és remény - halottak szombatja lesz február 7-én

A Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tanácsának tagjává nevezték ki Seszták Istvánt

Egy szolgálat kezdete a találkozás ünnepén - diakónussá szentelték Szakállas Csabát
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Emlékezés és remény - halottak szombatja lesz február 7...
Emlékezés és remény - halottak szombatja lesz február 7...
 
A Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tan...
A Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikai Tudományos Tan...
 
Egy szolgálat kezdete a találkozás ünnepén - diakónuss...
Egy szolgálat kezdete a találkozás ünnepén - diakónuss...
 
Görögkatolikus bál ’26
Görögkatolikus bál ’26
 
Máriapócsi búcsúk és zarándoklatok rendje 2026
Máriapócsi búcsúk és zarándoklatok rendje 2026
 
Megjelent a februári Szemle
Megjelent a februári Szemle