Akinek a templom otthona, annak az egész világ Isten országa - búcsúi ünnep Hajdúdorogon

Az ünnep méltóságát nagy mértékben kifejezte az is, hogy jelenlétével megtisztelt bennünket Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya, és magával hozta Máriapócsról a kántorok lelkigyakorlatán résztvevő híveket.

Továbbá emelte az ünnep fényét az oltárszolgálatot végzők száma is: Tóth Lóránt diakónus felkérésére az Apák Köréből néhányan gyermekeik mellett ministráltak, jelentőségteljesebbé téve az asszisztenciát kispapjainkkal együtt. A képvivő lányok egy karban helyet foglalva – később a körmeneten hordozva a Mária-képeket – fegyelmezetten, áhítattal hallgatták az elhangzó szavakat.

A templom zsúfolásig megtelt hívekkel, minden korosztályt képviselve.

A homíliát érsek-metropolita atya az Istenszülő bevezetése a templomba ünneppel kapcsolatban tartotta. Prédikációjában felvetette a kérdést, hogy őseinket vajon mi vezethette arra, hogy erre az ünnepre szenteljék fel a templomot, hiszen nem találunk róla leírást a Szentírásban, az Újszövetségben. Az ősegyházban viszont nagyon korán elterjedt a Mária-tisztelet, Mária szerepének a jelentősége. Az apokrif irat alapján került előtérbe gyermekségtörténete, amelyből tudjuk, hogy Joachimnak és Annának öregségére született meg a kicsiny leányka, akit három éves korában vittek el a templomba és rögtön úgy érezte, hogy neki ott is van a helye. Kifejezhette a vágyát a szülők felé, akik szintén azzal a szándékkal mentek a templomba, hogy felajánlják a gyermeket, de ő is jól érezte magát Isten házában, és ott maradt, ott nőtt föl, ott készült föl a házasságra. 

„A Teremtő így készítette őt elő arra, hogy Isten anyjává váljon. Angyalok táplálták. Tápláléka az volt, hogy Isten templomában otthon maradt. Ez készítette fel a rendkívüli eseményre, amiben megváltozott a világ. Úgy mondott igent az Isten szavára, az Isten akaratára, hogy megtestesült az Isten Fia. Ezt az eseményt választották a hajdúdorogiak a templom címünnepéül.” – hangsúlyozta metropolita atya majd hozzátette, hogy minden bizonnyal a saját gyermekeikre is gondoltak, és arra az eltöltött időszakra is, amikor a gyermek a templomban addig formálódik, mint a kis Mária, míg Istennek alkalmas szolgáló leányává nem lesz. Így gondolták a hajdúdorogiak is: érezzék magukat itthon a templomban a mi gyermekeink is! 

„Akik itt vannak a lelki hajlékban, gyermekkorukban is ide jártak. Akik számára a templom az otthon, azok számára az egész világ Isten Országa tud lenni. A templomon keresztül kitágul a szemléletünk, megláthatjuk, hogy az Isten mindenütt jelen van. Ha nem a templomban tapasztalom meg Isten közelségét, akkor az egész világ számomra nagyon érdekes lehet, de nem az Isten Országa. Itt tapasztaljuk meg igazán, hogy milyen az Isten. A szertartásokon keresztül érzékeljük az angyalok énekét, hogyan épül Isten Országa, hogyan emelkedik a lelkünk Isten Országa felé.” – világított rá a főpásztor és megjegyezte, hogy a hajdani hajdúdorogiak akkor még nem is sejtették, hogy ezzel templomukat a Metropólia lelki, spirituális központjává teszik meg.   

Előre kiépítették utódaiknak az utat, amikor a gyermekeik templomba vezetését tartották szem előtt. A kezdeti korszakban kell elkezdeni a munkálkodást, és abból majd felépül Isten Országa. Ha bennem a templom lesz számomra az otthon, akkor alkalmas időben igent tudok mondani az Isten szavára. Ha nem, ha a gyermekünk nincs a templomban, ha a család nem érzi otthonának a templomot, akkor a világ nem lesz számomra Isten Országa, a pócsi Mária nem lesz számomra Istenszülő, és eltávolodok az Anyaszentegyháztól, eltávolodok az Istentől. Azt sohasem várja boldogság, aki nem fedezi fel, hogy itt van közöttünk az Isten Országa. 

„Őseink tetteink következményére akarnak figyelmeztetni. Láthatjuk, hogy fiataljainkat nehéz rávenni arra, hogy eljöjjenek egy szertartásra. Amikor fölcseperedik, más városba megy, meg is feledkezik arról, hogy ő templomba mehetne. De nem tántorítható el, aki gyermekkorától fogva ott van a templomban. Biztosíthatom a szülőket, hogy akit csecsemőkortól elhoztak, itt volt minden vasárnap a Szent Liturgián, az a gyerek nem fog eltávolodni. Lehet, hogy ideig-óráig a világ el tudja csalni, de vissza fog térni az Egyházhoz. Biztatom azokat a szülőket, akik bánkódnak gyermekük eltávolodása miatt, hogy vissza fog térni az Egyházhoz, ha gyerekkorától hoztátok őt a templomba. Aki belenő ezekbe a szertartásokba, azok később nem tudnak erről elfeledkezni. A lelkük sohasem. Megfoghatatlan, különleges az a légkör, az az atmoszféra, amelyet gyermekkorukban megtapasztalnak. A jövő tehát a mostani szülőké, akiknek óriási a felelőssége, hiszen felépíthették őseink a templomot, de Egyházzá mi magunk tudjuk tenni!” – hangsúlyozta Fülöp metropolita atya, és gondolatait azzal zárta, hogy ahogyan Máriának készülnie kellett az Isten befogadására, úgy nekünk is, főként karácsony közeledtével.

Nem mindegy ugyanis, hogy miként várjuk az ünnepet: a templomon kívül, vagy az Egyházzal együtt készülünk arra, hogy megszülessen Krisztus a mi életünkbe. Böjttel, imádsággal, jócselekedetekkel segíthetjük a ráhangolódást.

A liturgia végén Érsek atya megszentelte a hajdúdorogi zászlók másolatait. Egykor ezekkel harcoltak őseink a magyar Szent Liturgiáért és a magyar püspökségért.

Dalanics Zoltán esperes-parókus atya megköszönte Érsek atyának, a papoknak, a híveknek, és a vendégeknek, hogy együtt imádkozhattunk, mert a templom születésnapján ez volt a legszebb ajándék.

Az ünnepi Szent Liturgia után parókus atya egy szerény agapéra invitálta a híveket a sportcsarnokba, mely egyáltalán nem sikerült szerényre; így Érsek atya látva a rengeteg ételt a hatalmas tömeggel, jóérzését fejezte ki, hogy milyen példaértékű és felemelő együtt látni a hajdúdorogiakat ünnepelni ezen a szép eseményen.