A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat közel 300 dolgozóját a közös ima után Dr. Seszták István, főhelynök atya köszöntötte. Mint mondta: „a Ti életetek arról szól, hogy minden nap megpróbáltok törekedni a jóra, és higgyétek el, ez meg fogja majd szülni a hitben való megerősödést is. Tudjuk, hogy nagyon sokat dolgoztok, tevékenykedtek, amiért nagyon hálásak vagyunk, mondhatom ezt püspök atyáink nevében is. Kívánjuk, hogy áldozatos munkátok során a jövőben is mindig törekedjetek a jóra, és most itt, Nemzeti Kegyhelyünkön kérjétek a Jó Isten kegyelmét, hogy erősítse meg meghívásotokat.”
A Nyíregyházi Egyházmegye helynöke, Papp Tibor atya kiemelte: az a munka, amit a Szeretetszolgálat kötelékében végeznek a kollégák, nap, mint nap…az valami óriási ebben a világban! „Ehhez pedig nélkülözhetetlen a krisztusi töltet” - folytatta. „Ránk ugyanis Krisztus valami többet bízott: segíteni az elesetteket. És ezt a krisztusi küldetést teljesítik azok, akik ilyen munkát végeznek. Ez egyben gyönyörű, de nagyon nehéz is. Kívánom, hogy szó szerint essen meg a szívetek az ellátottakon, legyen edzett és látó a szívetek erre, hogy ne csak egy munka legyen ez számotokra, hanem érezzétek: Isten képmása az, akit nap, mint nap segítettek.”
A résztvevőknek Dr. Tóth Rita igazgatóhelyettes számolt be a 2019. év eseményeiről, mint például az új intézményekről, melyek most már a Szeretetszolgálat kötelékébe tartoznak: ez a hajdúszoboszlói Szent Lukács Görögkatolikus Idősek Otthona, illetve a debreceni Szent Lukács Görögkatolikus Korai Fejlesztő és Gyermekrehabilitációs Központ. Az ezzel járó új feladatokat is érintette előadásában, hiszen nem kevés munkával járt ezen intézmények beindítása. Emellett egy új irodával, úgynevezett Szolgáltatóponttal is gazdagodott a Szeretetszolgálat: Debrecenben az Attila téren többek között az adományozás koordinálásával és a meleg ételosztással is foglalkoznak a munkatársak.
Mint említette: az elmúlt egy esztendő során is számos képzésen vettek részt a kollégák: kreditszerző, nevelőszülős képzések, de workshopok, lelki- és szabadidős programok is színesítették a dolgozók napjait. Örömmel számolt be a külsős díjakról is: Bánháziné Nyíri Tünde Magyar Ápolási Egyesület Ezüst Kitűzője és Elismerő Oklevelét kapta a szociális ellátásban végzett kiemelkedő munkája elismeréseként. Mellette Kissné Suta Mariann, a Karitatív Iroda vezetője vehette át idén a Caritas Hungarica Díjat, nekik ezúton is gratulálunk!
Dr. Tóth Rita igazgatóhelyettes asszony Kalkuttai Boldog Teréz anya szavaival zárta sorait: „Ebben az életben nem tehetünk nagy dolgokat. Csak kis dolgokat tehetünk, nagy szeretettel.”
Ebben az évben az új intézmények vezetői kaptak lehetőséget arra, hogy bemutatkozzanak. Kerezsi Józsefné, a hajdúszoboszlói Szent Lukács Görögkatolikus Idősek Otthonának vezetője kezdte a sort. Mint említette: az otthon 1974-ben kezdte meg működését. Többszöri fenntartóváltás után 2019. február 1-jétől a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat intézményeként folytatja tevékenységét „Szent Lukács Görögkatolikus Idősek Otthona” néven. Mint mondta: 240 férőhelyen nyújtanak teljes körű ellátást 190 fő idős és 50 fő pszichiátriai beteg számára.
A feladatellátás 5 osztályon történik. Kiemelte: a demens ellátottak elhelyezése egy védett környezetben valósul meg úgy, hogy ne sérüljenek az ellátottak testi- és lelki egészséghez való jogai, mozgásszabadságuk és emberi méltóságuk. Örömmel számolt be emellett arról a sok újításról, fejlesztésről, melyet a Szeretetszolgálatnak, mint fenntartónak köszönhetnek: felújították az egész épület tetőszerkezetét, valamint megújult a mosógéppark is, ami nagyon nagy segítség számukra a hétköznapokban.
A másik új intézmény, a Szent Lukács Korai Fejlesztő és Gyermekrehabilitációs Központ vezetője előadásában megerősítette, ami eddig is nyilvánvaló volt: az intézményre óriási igény volt, nemcsak Debrecenben, de a régióban is. Dr. Horváth Zsolt csecsemő-és gyermekgyógyász, neonatológus szakorvos azt mondta: naponta közel 100 gyermek kéri az ő segítségüket. Előadásában a korai intervenció lehetőségeiről is beszélt.
Az ABA-terápia (Applied Behavior Analysis, magyarul alkalmazott viselkedéselemzés) alapelveit egy amerikai kutató, Ivar Lovaas fektette le az 1970-es években az Egyesült Államokban. 1987-ben arra az eredményre jutott, hogy a két évig tartó, heti negyvenórás terápia után a kutatásaiban résztvevő három-négy év alatti autista gyerekek 47 százaléka később normál iskolába mehetett, IQ-juk normál tartományba esett, az elsajátított viselkedés tehát a későbbiekben is fennmaradt. Doktor úr két érdekes kisfilmmel színesítette előadását, amelyben két down szindrómás gyermek példáján keresztül láthattuk, milyen jelentős fejlődést tapasztaltak a szakemberek és a családok is a módszer alkalmazása során.
Ungvári Sándor, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat igazgatója az elmúlt egy évre visszatekintve bátran kijelentette: teljesítettük a terveket. Mik is voltak ezek? Szakmai és gazdasági fejlesztés, fejlődés, munkahelyek megőrzése és hitünk erősítése. De persze ez nemcsak ennyiből áll, hiszen 2019 jelentős év volt a Szeretetszolgálat életében. A Hierarchák Tanácsának korábbi döntésének értelmében ugyanis 2019. január 1-jétől a nyíregyházi Gyermekvédelmi Központ, a nyírvasvári és nyírkarászi idősek otthona, valamint a hodászi Sója Miklós Szociális Intézmény és Családok Átmeneti Otthona a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásába került át. Ezzel a lépéssel a szeretetszolgálat metropóliai intézménnyé vált, tehát magasabb szintre emelkedett és már nem a Hajdúdorogi Főegyházmegye égisze alá tartozik, hanem országos kiterjesztésű szeretetszolgálat lett. Ezzel kapcsolatban meg is köszönte Papp Tibor helynök atyának, hogy az átadás-átvétel baráti hangulatban valósulhatott meg. Az új feladatok közül kiemelte a hajdúszoboszlói otthon átvételét és a korai fejlesztőközpont létrehozását.
A jövő évi célok között említette első sorban hitünk megőrzését, illetve a szakmai, a szolgáltatás- és az infrastruktúrafejlesztést is. A tervek között szerepel még a hajdúdorogi idősek otthonának kialakítása, a karitatív pályázathoz kapcsolódó raktárak megvalósítása, a hajdúszoboszlói idősotthon energetikai fejlesztése, a hajdúnánási gyermekvédelmi központ székhelyének, és 3 otthonának a felújítása, valamint egyéb ingatlanok energetikai fejlesztése. Az igazgató úr büszkeségét fejezte ki az elért eredmények miatt, de hangsúlyozta: a vezetők munkája mit sem érne, ha nem lennének ilyen munkatársaik. Hálás köszönet érte! – zárta sorait Ungvári Sándor.
Mint minden évben, idén is szórakoztató műsorral folytatódott a közös együttlét: Buzogány Béla Színházának produkciója vastapsot kapott. Híres operett részletekkel és kellemes dallamokkal mulattatták a közönséget. A nap végén átadták az elismeréseket is, a díjazottak névsora és még több fotó az ünnepségről ide kattintva található.