Az Eucharisztia ajándék, a lábmosás feladat, amelyet nekünk kell élővé tenni - Nagycsütörtök a főszékesegyházban

A Hajdúdorogi Főegyházmegye papsága is hivatalos volt erre a napra Debrecenbe, hogy együtt emlékezzenek az Egyház születésére.

Az emberiség szégyenének történetét hallottuk – hívta fel a figyelmet Fülöp metropolita tanítása elején – és érdemes átgondolni az emberiségnek mi is volt a szerepe ebben, mit rontottunk el, hiszen nem lehet letagadni: mi vagyunk ennek a történetnek a szereplői.

A főpásztor ezt követően végigvette az evangéliumi eseményeket, azt, hogy a főpapok tanácsa nem akarta Jézust ünnep idején elfogni, majd Júdás árulását, aki 30 ezüstpénzért adta el Mesterét, mint egy rabszolgált, és Péter apostol árulására is felhívta a figyelmet.

A cselekménysor egyik legfontosabb momentuma a húsvéti pászka vacsora, amely során Jézus megmossa apostolai lábát, noha Péter képtelenségnek tartotta ezt, és ellenkezett is miatta.

- Jól érzékelte, de nem kellett volna ellenkeznie. Jézus rá is szólt, és azt mondta: a közösség jele, ha én most megmoshatom a lábadat. (vö.: Jn 13,3-17) Majd még mielőtt átadta volna saját testét és vérét eledelül, megjövendölte Júdás árulását. Ezek után következik a szörnyűséges történet egy tündöklő eleme, amikor Jézus odaadása mintegy megtestesül a kenyérben és a borban s táplálékul adja apostolainak önmagát – részletezte a titkos vacsora történéseit Fülöp metropolita atya.  

Tudjuk azt is, hogy Jézusért kardokkal és dorongokkal mentek a katonák, pedig semmi szükség nem lett volna ilyen eszközökre, mint ahogy arra sem, hogy Péter szintén elkezdjen egy karddal „hadonászni”. El kell azon is gondolkozni a főpásztor szerint, hogy mekkora nagy a kontraszt az ember próbálkozó hadonászása és az Isten hatalma között, tudván, hogy az Isten oda akarja adni magát nekünk.

A Getszemáni kertben egy másik fájdalmas eseményről olvashatunk, mely szintén „nem válik díszére az apostoloknak” – fogalmazott Fülöp metropolita. Jézus nagyon vágyott arra, hogy ne legyen egyedül, hogy tanítványaival imádkozhasson, de mindenki magára hagyta.

Aztán amikor Jézust elfogják és beviszik a főpap udvarára koncepciós per kezdődik, hamis tanúkkal, hogy elítélhessék őt.

- Van két tanú, aki az igazat mondja, de őket is hamisként jelöli meg az Evangélium, hiszen bár pontosan idézték Jézust, mégsem a valót mondták, csak a szavakat. A féligazság a leggyilkosabb: félreértették vagy félre akarták érteni Jézus szavait – világított rá a főpásztor és hozzátette: ez a mi történetünk.  Ne gondoljuk azt, hogy mi jobbak vagyunk, hogy mi másként bánnánk az Istennel. Az Isten nemcsak ezekért az emberekért halt meg, akikért imádkozott. Értünk is imádkozik Jézus, az Atyához, ez az imádsága, ez az önfeláldozása, mert nem tudják mit cselekszenek.

Fülöp metropolita atya szerint azért kell átgondolnunk ezeket a történeteket, azért kell itt lennünk, a fájdalom, a szenvedés szertartásaiban, hogy minél inkább értsük meg ezt az üzenetet, értsük meg ezt a történetet. Ha szégyen is, de szembesüljünk vele, nem azért, hogy szégyenkezzünk, hanem azért, hogy megértsük a történetet, annak magvát.

- A történetben el van rejtve egy mag, egy olyan titok, ami átível az egész emberiség történelmén. Azok a dorongok, fáklyák már nincsenek sehol, a kakas is elpusztult pár héttel később. A helyeket fel lehet keresni, de nem kevés áldozatba kerül elzarándokolni a Szentföldre, ahol meg lehet nézni az olajfák hegyét, de valami sokkal élőbb magról beszélek, amiért nem kell elmenni Jeruzsálembe, nem kell visszagondolni a történelembe, mert itt van jelen az, amit Jézus ebben a történetben apostolainak és nekünk adott: a Szent Eucharisztia, a kenyér és a bor – hangsúlyozta a főpásztor.  

Az Eucharisztia ami összeköt bennünket ezzel a történettel, nem a szégyellni való bűneink, nem is kell félnünk. Egy parázna asszonyon kívül nincs pozitív szereplője az eseménysorozatnak, de nekünk sem kell címkézni, hogy ki pozitív és negatív karakter az életünkben, mert nem ez a lényeg, hanem az ajándék, amit az Isten egyszer s mindenkorra nekünk adott.

Fülöp metropolita úgy véli a kérdés az, hogy ezt megértjük-e, hogy élünk-e vele, hogy életünk részévé válik-e ez az ajándék vagy netán ugyanúgy, mint Péter, Júdás vagy a többi apostol: nem figyelünk Istenre, mindegy, hogy mit tesz, mit mond, mit ad nekünk.

Az Egyház mindig megemlékezik az utolsó vacsoráról, de nemcsak Nagycsütörtökön, hanem mindegy egyes Eucharisztikus liturgiában. A Megváltó mielőtt odaadta volna eledelül testét és vérét a kenyérben és a borban, letérdelt és szépen sorban megmosta az apostolok lábait. Ezt is ránk hagyta, mint az Eucharisztiát – mondta Fülöp metropolita, aki szerint az Eucharisztia ajándék, a lábmosás feladat, amelyet nekünk kell élővé tennünk, ugyanúgy, mint annak idején. Ebben az utolsó vacsorában alapította meg az Úrjézus nemcsak az Eucharisztiát, hanem a papságot is, akikre rábízta és akik azóta is adják az Eucharisztiát a megkeresztelteknek.

Fülöp metropolita örömét fejezte ki, hogy együtt imádkozhatott paptestvéreivel ezen a szertartáson, hiszen a papság lényege, hogy szolgáljon és odaadja magát, ahogyan Jézus tette. - Ezáltal remélhetjük azt, hogy híveink is megértik az Isten üzenetét, az Isten ajándékát – fogalmazott a főpásztor. Elmélkedésének végén arra szólította fel a papságot, hogy ne felejtsék el, milyen sokat bízott rájuk az Isten: a titkot és az ő népét, és ha jól végzik hivatásukat, akkor más lesz az élet, hiszen az Egyház átalakítja a világot a szolgálat és az Eucharisztia által.  

A szertartás végére a szentély előtti térben a paptestvérek és szolgálattevők helyét civil emberek vették át. Ekkor kezdődött el a lábmosás szertartása, ami közben a fődiakónus Nyirán János atya olvasta fel az erről szóló Evangéliumot, Fülöp metropolita pedig megjelenítette az abban hallottakat: Krisztust utánozva levetette felső ruháját, derekára kendőt terített, kezébe kancsót vett és sorra letérdelt az emberek elé, megmosta és megcsókolta lábukat. A kiválasztott tizenkét férfi között volt tanár, zenész, orvos, de egyszerű kétkezi munkás is.