Az Istenszülő a mi vigasztalónk - Búcsú Máriapócson

„A zarándokcsoportok már szombat délutántól folyamatosan érkeztek a kegyhelyre. Tudunk olyan egyházközségről, ahonnan idén először érkeztek gyalogosan a hívek, s olyanról is, ahol ez több évtizedes szokás. Mindenkit a legnagyobb szeretettel fogadunk!” – mondta egy máriapócsi lakos.

A búcsú szombat délután a Boksay Péter atya által vezetett, ún. kisvecsernyével kezdődött, melyet előbb római katolikus mise, majd görögkatolikus Szent Liturgia követett. A szolgálattevő atyák, Szenes István és Bubrik Miklós, már ekkor több száz zarándokkal tudott együtt imádkozni. 

Szokásosan a temetőbe is népes processzió indult, Tatai Zoltán atya irányította a halottainkért imádkozott Parasztászt. A hétvége imádsága a bazilikában folytatódott Akathisztosszal. Szentesi Csaba atya sajátosan utalt vissza az elénekelt gondolatokra, szinte provokatívan kérdezett rá, hogy komolyan hisszük-e mindazt, amit az Istenszülőről végig imádkoztunk.

Azután egész éjszakás virrasztás kezdődött vecsernyével, utrenyével, zsoltárolvasással. Az alkonyati istentisztelet alkalmával Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya szólt a közösséghez. A zsúfolásig telt templomban nehéz lett volna megállapítani az átlagéletkort, de egyházunkra nézve igen bíztató, hogy rengeteg fiatal virrasztott az Istenanya születése napján. 

Borús, esős reggel fogadta a vasárnap érkezőket. Pásztor István atyával valóban csak néhányan kezdték az utrenyét. Volt is olyan szkeptikus hang, hogy bizonyára kevesen fognak jönni az ünnepi liturgiára. Meghazudtolta ezt a rendőrség hivatalos becslése, miszerint 20 ezren gyűltek össze a téren. A 9 órakor kezdődő római katolikus misén már nagyon sokan voltak, Ignácz András atya katekézise alatt pedig már egyáltalán nem lehetett ülőhelyet találni, és továbbra is érkeztek a hívek, egyre mosolygósabban, hiszen nemcsak elállt az eső, hanem gyönyörű napsütést rendelt az Úristen egész napra.

Közben a fatemplomban Polyák Imre atyával az imaórák elvégzésére is lehetősége nyílt azoknak, akik csendesebb imádkozásra vágytak. 

A Görögkatolikus Metropólia hierarchái mellett a Munkácsi Egyházmegye zarándokaival érkező Luscsák Nílus segédpüspök is részt vett a szertartásokon, az előző esti alkonyati istentiszteleten és virrasztáson, valamint a vasárnapi Szent Liturgián, ahol Mária és Márta evangéliumi története hangzott el, s mely után Ábel püspök prédikált. „Mit jelent az én számomra a búcsú, a búcsújáró hely és a búcsújárás? Vigasztalást. Máriapócs a vigasztalás helye, ahová vigasztalásért jövünk, és ahol vigasztalást nyerünk” – kezdte elmélkedését a főpásztor. 

A hallgatóságnak a vigasztaló Szűz Máriát mutatta be: egyrészt az ószövetségi előképeit (az Új Évát, aki eltapossa a kígyó fejét; Mózest, akit nem éget meg a csipkebokor és be tudja fogadni az Istent, akárcsak Mária; vagy épp Jákob létráját); másrészt születését és életét, melyről az apokrif iratokból és Jakab ősevangéliumából értesülünk, s melyet az egyház ősidőktől beépített hagyományaiba; harmadrészt a Mária életében megjelenő vigaszt, hiszen őt sem kímélte a fájdalom és szenvedés, ám ezekhez mindig kapott vigasztalást is.

A Máriapócson történt legutóbbi csodás gyógyulást annak a bizonyítékaként mesélte el az atya, hogy: „a vigasztalás nemcsak az Ószövetségben, Joakim és Annának vagy Máriának az életében jelenik meg, hanem mindannyiunk életében is. A világban mindenki szomjazza a vigasztaló szavakat, hogy bátorítást, erőt nyerjen, hogy megerősödjön, hogy a vigasztalást szívében hordozva boldogan élhessen.” Mi keresztények nem tárgyakkal, hanem az Istenszülőtől nyert vigasszal, az Szűzanya közbenjárásának ígéretével tudjuk vigasztalni a ránk bízottakat. 

 A szertartás utolsó mozzanataként a püspökök szenteltvízzel hintették meg a búcsún jelen lévő híveket.