Az igazság ismerete szabaddá tesz titeket - ministráns és motoros találkozó Sajópálfalán

Az igazság ismerete szabaddá tesz titeket - ministráns és motoros találkozó Sajópálfalán

2019-05-27 15:29:05
Szerző: Kissné Huszti Andrea/Miskolci Egyházmegye
Miskolci Egyházmegye
Mintegy 45 ministráns és több,mint 20 motoros gyűlt össze közös Liturgiára Sajópálfalán, ragyogó napsütésben május 18-án, szombaton.

A szentbeszédben Fedor Péter atya kiemelte, mennyire különleges ajándéka Istennek a ministránsok számára az, hogy az oltár körül szolgálhatnak! Majd egyebek között a szabadság szeretetéről beszélt, melyet a ministránsok talán a közelgő nyári szünetben, a motorosok az utazás és száguldás élményében ízlelhetnek meg – a teljes szabadságot azonban Jézus Krisztusban fedezhetjük fel, aki minket is meghív erre a tapasztalatra: szabadok lehetünk a még több szeretetre!

A liturgia után Péter atya megszentelte a pihenő motorokat, a gyerekeknek pedig lehetőségük nyílt arra, hogy felülve rájuk, ismerkedjenek a járgányokkal. Ezek után a motorosok Edelény felé vették az irányt, a ministránsok pedig Makkai László atya előadását hallgatták meg Zakeus történetéről. A legemlékezetesebb gondolat szerint Zakeusra mindenki „lenézett”, mivel alacsony termetű ember volt. Egyedül Jézus volt az, aki „felnézett” rá, amihez előzőleg szükséges volt, hogy Zakeus vágyja látni Jézust , és bátorságra a fügefára felmászni. Krisztus tekintete minket is felemel!

A lelki-szellemi útravaló után a csapat egyik fele focizott, a másik a falu szélén csörgedező forráshoz vezető imaösvényt járta be. A találkozót jó hangulatú ebéd zárta, melyre rendhagyó módon, a Zarándokház udvarán, a szabadban terítettek.

Innen kerekedtek fel a nagy- és kisdiákok a szélrózsa minden irányába, várva – kétségünk ne legyen felőle - a szabadság jelenleg legkézzelfoghatóbb morzsáit jelentő nyári szünet egy hónap múlva beköszöntő első napját.

VEZETŐ HÍREK
Űrutazás Nyíracsádon? Nálunk ez is lehetséges!

Görögkatolikus himnuszok és népdalfeldolgozások egy helyen – kántorhangok Nyíregyházán

A hónap utolsó napján újra Jézus-ima a Rózsák terén
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Űrutazás Nyíracsádon? Nálunk ez is lehetséges!
Űrutazás Nyíracsádon? Nálunk ez is lehetséges!
 
Görögkatolikus himnuszok és népdalfeldolgozások egy hel...
Görögkatolikus himnuszok és népdalfeldolgozások egy hel...
 
A hónap utolsó napján újra Jézus-ima a Rózsák terén
A hónap utolsó napján újra Jézus-ima a Rózsák terén
 
Az utógondozás lehetőségei az önálló életre való fe...
Az utógondozás lehetőségei az önálló életre való fe...
 
Bált rendez a Görögkatolikus Parókia 
Bált rendez a Görögkatolikus Parókia 
 
Jön az I. Budapesti Görögkatolikus Focikupa - már várju...
Jön az I. Budapesti Görögkatolikus Focikupa - már várju...