Báloztak a debreceni görögkatolikusok

Báloztak a debreceni görögkatolikusok

2018-01-22 13:30:23
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szabadidő
Debrecen
Köszönet a szervezőknek az estéért!

A Debreceni Görögkatolikus Parókia szervezte a mulatságot január 20-án, előtte vecsernyén vettek részt az Attila téri főszékesegyházban, majd – Kapin István parókus köszöntője után – jó muzsikaszóra rophatták a Kassai úti rendezvényközpontban. A hangulatért a Sütő Band felelt, de a Dienes László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskola tanári karának műsorát is meghallgathatták a jelenlévők.

A bál házigazdája: Kocsis Fülöp metropolita volt, aki a hajdúdorogi bálba is ellátogatott, majd a debreceni mulatságban is részt vett.

A batyus bálon tombolát is lehetett vásárolni, az este folyamán számos ajándék és meglepetés fődíj talált gazdára!

A program az EFOP-1.3.5-16-2016-00515 azonsítószámú pályázat keretében valósult meg. 

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma

„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívhangrendeletről és az egyházak szerepéről

Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák terén
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
Október első vasárnapján ismét Jézus-ima a Rózsák te...
 
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
„A sértegetés nem érv” – Dr. Papp Miklós a szívha...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet magazin őszi száma
 
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
Szent Kristóf nyomában – lelkigyakorlaton keresték kül...
 
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
Már lehet jelentkezni az idei önkéntes megmozdulásra
 
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...
Óriásbicikli, doboztorony, szupervírus – ilyen volt a I...