A diákok javára fordítják a báli bevételt

A diákok javára fordítják a báli bevételt

2018-01-22 11:36:52
Szerző: HBN
Szabadidő
Ezer vendége volt Hajdúdorogon a Szent Bazil Oktatási Központ alapítványi báljának

A január 20-i rendezvény Kocsis Fülöp metropolita köszöntőjével kezdődött, a nyitó táncot a gimnázium diákjai adták elő. A hajdúdorogi közösségi eseményen a támogató (Tassy Tamás, Uniqa Biztosító Zrt.) jóvoltából 3 sztárvendég is fellépett. Először Varga Miklós énekelt, majd Zséda dallamaira táncoltak a vendégek, éjfél körül pedig megérkezett Kis Grófo is, aki zenéjével hatalmas hangulatot teremtett.

Kerékgyártóné Ihnáth Rita igazgató-helyettestől megtudtuk, hogy a bál nagyon fontos eseménye az óvodát, általános iskolát és gimnáziumot magába foglaló oktatási központnak. Az esemény hagyomány az intézmény életében, az elmúlt három évben – mióta Szilágyi Gábor az intézményvezető – folyamatosan emelkedik a résztvevők száma a korábban kétszáz fős rendezvény ezerfős bállá nőtte ki magát, melynek bevételéből tavaly egy kisbuszt vásároltak, és az idén is a diákok javára fordítják a báli bevételt. Mi a bál népszerűségének titka? A megkérdezettek egyöntetűen állították, hogy a kitűnő hangulat, az intézmény vendégszeretete, a bál kulturált volta és a neves sztárvendégek.

Éjfél után kisorsolták az értékes tombola ajándékokat, és licittel elkelt a Dzsudzsák Balázs által dedikált labda is.

Fotó: Szent Bazil Oktatási Központ

VEZETŐ HÍREK
A zene nem ismer határokat – román-magyar kulturális együttműködés kezdődött

A kereszt Isten szeretetének jelképe – Keresztfelmagasztalás ünnepe józsai parókiánkon

„Szálljon meg minket az az öröm, amit Boldog Ilona érzett” – Megnyitottuk a 2026/2027-es tanévet
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A zene nem ismer határokat – román-magyar kulturális eg...
A zene nem ismer határokat – román-magyar kulturális eg...
 
A kereszt Isten szeretetének jelképe – Keresztfelmagaszt...
A kereszt Isten szeretetének jelképe – Keresztfelmagaszt...
 
„Szálljon meg minket az az öröm, amit Boldog Ilona érz...
„Szálljon meg minket az az öröm, amit Boldog Ilona érz...
 
A gyermekek életünk tükörképei – Kisboldogasszony bú...
A gyermekek életünk tükörképei – Kisboldogasszony bú...
 
Dr. Szabó Péter a Keleti Kánonjogi Társaság új elnöke
Dr. Szabó Péter a Keleti Kánonjogi Társaság új elnöke
 
A kereszt emlékjel, a keresztvetés hitvallás – útmenti...
A kereszt emlékjel, a keresztvetés hitvallás – útmenti...