A roma közösség erőforrás

A roma közösség erőforrás

2018-01-22 08:51:54
Szerző: MTI
Szociális
Budapest
Szombaton tartották a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és alumnitalálkozóját

A kormány erőforrást, nem pedig áldozatot lát a magyarországi roma közösségben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök január 20-án a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és alumnitalálkozóján, a Magyar Tudományos Akadémián. "Nézőpontunk szerint a romák nem segélyen, tehát más adófizetők pénzén tengődő, magatehetetlen kisebbség (...), hanem olyan magyar állampolgárokról beszélünk, akiknek élhető jövőt, lehetőséget tudunk adni itt, a szülőföldjükön" - fogalmazott a kormányfő.

Megjegyezte: Magyarországon hosszú időn át az volt a közhangulat, hogy a romák beilleszkedése, felzárkóztatása reménytelen ügy. A mostani találkozó viszont arról szól, hogy ez nem így van, "igenis van remény, csak dolgozni kell érte" - jelentette ki. Orbán Viktor azt is hangsúlyozta, hogy Magyarországon ma csak két útja van a felemelkedésnek: a munka és a tanulás, ha pedig a kettő összekapcsolódik, az külön szerencse. A tanulással kapcsolatban felidézte a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat 2011-es elindítását, amelyet az a szándék vezérelt, hogy elősegítsék a társadalmi felzárkózás ügyét. A végzettek több mint 90 százaléka dolgozik - mutatott rá, kiemelve azt is, hogy folyamatosan javul a roma népesség iskolai végzettségének szintje. A kormányfő ígéretet tett arra, hogy garantálják a program folytatását.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ország tartósan csak akkor erősödhet, ha minden polgára együtt és külön-külön is léphet előre. A magyarországi cigányság ügyében nagy adósságok halmozódtak fel az elmúlt évtizedekben, hiányzott az őszinte beszéd és az akarat - mondta a tárcavezető. Kiemelte ugyanakkor, hogy a 2011-ben kötött szövetséggel létrejöhetett a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat. Példaként említette, hogy ennek is köszönhetően az elmúlt három évben megduplázódott a felsőoktatásban tanuló romák száma. "A magyarországi cigányság ügye fontosabb annál, mint hogy kizárólag a cigányokra bízzuk. És a magyarországi cigányok ügye fontosabb annál, mint hogy kihagyhatnánk belőle a magyarországi cigányságot. Csak együtt tudunk előrelépni" - fogalmazott Balog Zoltán az egymásrautaltságról.

A találkozón - ahol több végzett hallgató is bemutatta életútját - a történelmi egyházak vezetői mondtak imát és áldást, és köszöntötte a résztvevőket Ursula Mannle, a Hanns Seidel Alapítvány elnöke is. 

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat 

Önálló keresztény cigány szakkollégiumokból álló hálózat. A szakkollégiumokat külön-külön a történelmi egyházak tartják fenn, önálló szervezeti és működési szabályzattal, tanulmányi programmal és tanári karral rendelkeznek. Céljuk sokoldalúan képzett, szakmai munkájában magas szintre törekvő, a továbbfejlődésre nyitott, elkötelezett, cigány identitásukat is vállaló, keresztény értelmiségiek nevelése.

VEZETŐ HÍREK
Teltházzal vette kezdetét az Ökumenikus Imahét Debrecenben

Újra Fiatal Felnőttek Lelkigyakorlata Máriapócson

Megjelent a Görögkatolikus Szemle januári száma!
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Teltházzal vette kezdetét az Ökumenikus Imahét Debrecenben

Újra Fiatal Felnőttek Lelkigyakorlata Máriapócson

Megjelent a Görögkatolikus Szemle januári száma!
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Teltházzal vette kezdetét az Ökumenikus Imahét Debrecenb...
Teltházzal vette kezdetét az Ökumenikus Imahét Debrecenb...
 
Újra Fiatal Felnőttek Lelkigyakorlata Máriapócson
Újra Fiatal Felnőttek Lelkigyakorlata Máriapócson
 
Lelkigyakorlatra várjuk a kántorokat Máriapócsra
Lelkigyakorlatra várjuk a kántorokat Máriapócsra
 
40 nap az életért, a magyarság megmaradásáért – felk...
40 nap az életért, a magyarság megmaradásáért – felk...
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle januári száma!
Megjelent a Görögkatolikus Szemle januári száma!
 
A debreceni Faraktár utcai görögkatolikus központban já...
A debreceni Faraktár utcai görögkatolikus központban já...