Találkozási katavászia

Találkozási katavászia

2018-01-21 12:51:25
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Liturgikus
Találkozási katavászia

Vízkereszt ünnepzárása után a reggeli istentiszteleteken a következő ünnep, február 2-a, azaz a Találkozás ünnepének 3. hangú katavásziáját énekeljük. Ez egy könnyen énekelhető, lendületes dallam. Ahogyan most ismerjük, ez alighanem leegyszerűsödés, sőt, dallamvesztés eredménye lehet. Ugyanis egészen érdekes módon a sorszerkezete, de még a dallamvezetése is nagyon hasonló az egyik 8. hangú mintadallamú sztihiránkhoz. Holott sem tartalmában, sem a liturgikus szabályrend alapján nem sok köze van a kettőnek egymáshoz. Érdemes megtanulni, a nagyböjt kezdetéig sokat énekelni. Idén a Találkozás ünnepének ünnepzárása február 6-án lesz, nagyböjt kezdete pedig február 12. Hozzátettük a VIII. ódát követő magasztaló éneket is, mely szintén ezen az ünnepen egészen sajátos, sok verssel, egyéni dallammal, de ennek éneklése majd csak az ünnep napjára és az ünnepköri időre van előírva. Persze, már addig is tanulgathatjuk, gyakorolhatjuk. Sok örömet hozzá!

A hanganyagok és a kották megtalálhatók az oldalunkon a liturgia/dallamvilág/Találkozási katavászia sorban ide kattintva.

VEZETŐ HÍREK
„A lélek tud minket nyitottá tenni” – ünnepi Szent Liturgia a főszékesegyházban

Idén is szóljanak a harangok június 4-én! A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének felhívása

Ötven nappal húsvét után - Pünkösdi elmélkedés
 
AKTUÁLIS

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
„A lélek tud minket nyitottá tenni” – ünnepi Szent ...
„A lélek tud minket nyitottá tenni” – ünnepi Szent ...
 
Idén is szóljanak a harangok június 4-én! A Keresztény ...
Idén is szóljanak a harangok június 4-én! A Keresztény ...
 
Ötven nappal húsvét után - Pünkösdi elmélkedés
Ötven nappal húsvét után - Pünkösdi elmélkedés
 
Fürdetés, lázmérés, totó és napi menü – csecsemőg...
Fürdetés, lázmérés, totó és napi menü – csecsemőg...
 
Több ezer palántával segítik a rászoruló családokat -...
Több ezer palántával segítik a rászoruló családokat -...
 
Már elindult a jelentkezés az idei Liturgikusének-táborb...
Már elindult a jelentkezés az idei Liturgikusének-táborb...