Bemutatkoznak a Hajdúdorogi Főegyházmegye fiatal csoportjai - a Kispesti Ifisek

Bemutatkoznak a Hajdúdorogi Főegyházmegye fiatal csoportjai - a Kispesti Ifisek

2021-12-04 13:36:11
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Budapest
Hajdúdorogi Főegyházmegye
Kispesten mindig összetartóak voltak a fiatalok, akiknek közösségéről Vénusz Vilma jegyezte le gondolatait.

Egy baráti kört alkotunk, ahová korábban Jaczkó Sándor és Boros András atyák is tartoztak, s nincs ez másként most sem Zuró Jozsó atyával. Egyek közülünk, s talán pont ez a lényeg: barátok vagyunk, akik mindent megbeszélhetnek egymással.

Alkalmainkat is ezért szeretjük. Mindegy, hogy mit csinálunk, fő, hogy együtt. Szeretünk közösen játszani, beszélgetni, együtt imádkozni a kápolnánkban, vagy éppen a konyhában készíteni valamit, amit együtt elfogyasztunk. Szeretünk karitatív munkát végezni, hogy általunk is fejlődjön a közösségünk. Sok példa van előttünk az idősebbek között. Így igyekszünk részt venni a templom ünnepi előkészületeiből vagy éppen a parókia udvar rendezésében is.

Ha van kedved, csatlakozz hozzánk! Tapasztald meg te is, hogy hogyan érezzük jól magunkat egymás társaságában. Nyitottak vagyunk, mindenkit szeretettel várunk! Alkalmainkat mindig előre megbeszéljük, hiszen nálunk semmi sem kötelező, s minden a mi igényeinkhez van igazítva. Így bátran érdeklődjetek Jozsó atyánál vagy nálunk is!

VEZETŐ HÍREK
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma

Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vendége

Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
Megjelent a Görögkatolikus Szemle novemberi száma
 
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
Snétberger Ferenc gitárművész volt a Szent Miklós GörÃ...
 
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
Franco Coppola Magyarország új apostoli nunciusa
 
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
Magyar kutató segítette a Stephansdomban őrzött eredeti ...
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...
A zsoltár segít eljutni a panasztól a háláig – Kustá...