Cigánypasztoráció-roma oktatás a gyakorlatban

Cigánypasztoráció-roma oktatás a gyakorlatban

2018-05-10 07:30:37
Szerző: Inántsy-Pap Ágnes, fotó:Szilágyi Gábor
Oktatás
Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola
Oktatás-és neveléstudományi téma került a negyedik alkalommal megrendezett cigánypasztorációs kerekasztal beszélgetés középpontjába.

2018. május 8-án délután a roma pasztoráció iránt érdeklődők ismét összegyűltek a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. A kerekasztal beszélgetés a főiskola által szervezett Cigánypasztoráció a Görögkatolikus Egyházban című programsorozat keretén belül valósult meg, amelynek eddig már három alkalma volt. A mostani alkalom arra adott lehetőséget, hogy a különböző típusú és szintű oktatási intézmények képviselői bemutassák a saját roma oktatási- és nevelési gyakorlataikat.

Makkai László cigánypasztorációs helynök gondolatindító kérdéseket vetett fel bevezetőjében, majd a Miskolci Egyházmegyében folyó romapasztorációs szolgálatot mutatta be röviden. A kerekasztal beszélgetés résztvevője volt még Mosolygó Dénes, a Szent Tamás Görögkatolikus Általános Iskola lelkivezetője, illetve Gyurkovics Andrea a Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskola tanítója, akik az általános iskolai szintű roma oktatási és nevelési gyakorlatot mutatták be. Molnár-Gál Béla, a kazincbarcikai Don Bosco Iskola igazgatója és a balajti cigány közösség diakónusa, a középiskolai szintű oktatási intézményben folyó roma oktatás/nevelés kérdéseit boncolgatta, míg Makkai László, mint a miskolci roma szakkollégium igazgatója a felsőoktatásban megvalósuló gyakorlatokra hozott példát.

A kerekasztal beszélgetés fő előadója Szűcsné Fenyő Ágnes volt, aki a Sajópetriben már 5 éve sikeresen működő Tanoda Program szakmai vezetője. Előadásának középpontjában a tanoda programokban megvalósítható tanulás-tanítás folyamata állt.

A kerekasztal beszélgetés résztvevői miután bemutatták a saját területükön végzett cigánypasztorációs tevékenységet, meséltek a sikereikről, kudarcaikról és végül egy-egy ajánlást fogalmaztak meg arra vonatkozóan, hogy miért is érdemes és fontos a romapasztorációs küldetés szolgálatába állni.

VEZETŐ HÍREK
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot

Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
Krisztus lelkületével – Nagykállóban tartották a VIII...
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...