Csakis Jézus szabadíthat meg minket a halál kötelékétől-Fülöp metropolita húsvéti elmélkedése

Legnagyobb ellenségünk a halál. Annak karmaiból senki és semmi ki nem menekíthet. Mindnyájunk élete végén félelmetes végzetként ott vár kitátott szájjal a sötét halál, elkerülhetetlenül. Legnagyobb ellenségünk, mert semmi módon le nem győzhetjük, de azért is, mert önmagunknak köszönhetjük. Valamiért, érthetetlen okból az ember egyszer a gonosz oldalára állt, elhagyta Teremtőjét, szembefordult azzal, akinek mindent köszönhet, és ennek az esztelen tettének lett a következménye ez a keserű halál. A bűn zsoldja, a bűnért való fizetség, a bűn szükségszerű következménye.

S nem csak azért pöffeszkedik rajtunk, mert nálunk erősebb hatalom, hanem azért, mert az okozóját sem tudjuk magunkról lerázni. A bűntől sem tudunk szabadulni. Nem átkozhatjuk ősszüleinket, mert mi magunk ugyanazt tesszük, mint ők. Mi éppen úgy elfordulunk Istentől nap mint nap, nem is csak egyszer. Mi is szembefordulunk azzal, akit szeretünk, mi is a kísértőre hallgatunk és követjük hazug tanácsait. Sajnos a bűntől nem félünk annyira, mint a haláltól, holott egy tőről fakad mindkettő. A bűnnel bizony, gyakran kacérkodunk, könnyedén beengedjük az életünkbe. Márpedig ez éppen olyan veszélyes, mint ha a halállal játszanánk. Ilyen az ember, ilyenek vagyunk – ilyen vagyok. „Ki szabadíthat meg e halálra szánt testtől?” – kiáltja még az apostol is, jóllehet, ő az életét áldozta föl Krisztusért és az evangélium hirdetéséért.

Ki szabadíthat meg? Istennek hála, mi már tudjuk a választ. Persze, tudta Szent Pál is, éppen ezért kiáltja bele a világba az ember tehetetlenségét, hogy megadhassa rá az egyetlen lehetséges feleletet: Hála az Istennek Urunk, Jézus Krisztus által! 

Jézus Krisztus az egyetlen, aki megszabadíthat minket a halál kötelékétől. S nem csak azért, mert Isten lévén erősebb, mint a halál, hanem mert ő az egyetlen, aki annak okozójától, a bűntől is meg tud szabadítani minket. Legtöbbször nem vesszük észre a kettő közti köteléket. Nem gondoljuk végig, hogy egyik bűn magával hozza a másikat, s tovább, megállás nélkül, amely sornak végén elkerülhetetlenül ott tátong a halál torka. Ha Krisztus nem szakítaná meg a bűn láncreakcióját, akkor mindnyájan az örök halál veszedelmébe jutnánk.

De hála legyen az Istennek Urunk, Jézus Krisztus által! Krisztus elvette tőlünk bűneinket. Azzal vette el, hogy magára vette. Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást (Iz 53,5). Magára vette a bűn következményét is, a halált. Ezzel győzte le. Ha nem vette volna magára, nem győzhette volna le. Krisztus óta tehát nincs többé hatalma sem a bűnnek, sem a halálnak. „Halál, hol a te fullánkod? Alvilág, hol a te győzelmed? Föltámadt Krisztus, és te elbuktál. … Föltámadt Krisztus, és már diadalmaskodik az élet. Föltámadt Krisztus, és nincs már halál a sírnál.” (Aranyszájú Szent János hittanító beszédéből)

Látva legnagyobb, s valójában egyetlen ellenségünket földre terítve, hogyne ujjonganánk húsvét hajnalán? Hogyne örvendeznénk azt látva, hogy Krisztus Urunk, akihöz tartozunk, akié vagyunk éppen halálával győzte le a halált. Ettől kezdve mindazok, akik Krisztusban hunytak el, Krisztusban támadnak fel. Átfordult az élet. A halál többé nem félelmetes szakadék, hanem Krisztussal együtt átmenet a halálból az életbe, az örökéletbe. Föltámadt Krisztus halottaiból, halálával győzte le a halált, bűntelenségével az bűn rabságát. Föltámadt Krisztus és mi szabadok vagyunk. A halált megtörve nem csak Ádámot, hanem mindnyájunkat kihozott a romlásból. Köszöntsük és ünnepeljük őt, a halhatatlanság pászkáját, a világ üdvösségét!