Családi nap a nyugati végeken

Családi nap a nyugati végeken

2019-06-04 08:57:43
Szerző: Kocsis Márta
szórvány
Június 2-án vasárnap a frissen megalakult Szombathelyi Szervezőlelkészség már meg is tartotta első családi napját. Igaz, még csak félnapot, de egész szívvel!

Tasi Tamás atya Győrből ezúttal elhozta családját is, csakúgy, mint a kőszegi, szombathelyi görögkatolikusok. Vasvárról, sőt, Nagykanizsáról is érkeztek hívek. A mennybemenetelt ünneplő szép liturgia után a szombathelyi főplébánia Batthyány termébe vonultunk, ahol már terített asztal várt bennünket.

Majd birtokba vettük a plébánia kertjét is, a szép időben körbe ültünk, beszélgettünk: igazi családi kört alkottunk. Isten áldása legyen az alakuló közösségen!

Köszönjük Császár István szombathelyi püspöki helynök atyának az együttlét helyszínét, Martos Balázs plébános atyának pedig a Szent Norbert templom használatának lehetőségét.

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...