Csíkszeredába érkeztek a Szent László-legendát és a Szent Koronát ábrázoló debreceni virágkocsik

Csíkszeredába érkeztek a Szent László-legendát és a Szent Koronát ábrázoló debreceni virágkocsik

2019-06-01 16:14:54
Szerző: szekeklyhon.hu, fotó:Pinti Attila
Debrecen
Határontúl
A Szent László-legendát ábrázoló, valamint a Szent István koronáját formáló virágkocsik május 31-én érkeztek meg Debrecenből Csíkszeredába. A többnyire száraz virágokból megformált alkotásokat a Millenniumi templomnál állították ki, és pünkösdig, június 9-ig lesznek láthatók.

Amint arról beszámoltunk, a lovagkirály legendáját bemutató virágkocsi Szent László ereklyéjével május 5-én indult el a Somogyvár–Debrecen–Nagyvárad útvonalon a Szent László lovagkirály-zarándokút záróhelyszínére, Csíkszeredára. A Szentatya látogatása alkalmából összegyűlt több százezer hívő így közvetlenül is megcsodálhatja a világi és felekezeti összetartást megtestesítő debreceni alkotást. 

Oláh Viktor, a Szent László lovagkirály-zarándokút egyik szervezője a Székelyhon.ro portálnak elmondta: a virágkocsi útja során megállt Debrecenben, majd Nagyváradon, és pénteken érkezett Csíkszeredába. A több ezer virágszálból álló alkotás a Szent László-legenda egyik legismertebb jelenetét örökíti meg: a lovagkirály legyőzi a magyar lányt elrabló kun vitézt. A virágkocsin helyet kapott Szent László ereklyéje is. 

„A virágkocsi bemutatásával az a célunk, hogy rávilágítsunk Szent László örökségére, valamint ápoljuk és erősítsük a vallási hagyományokat” – fogalmazott a szervező. A többnyire száraz virágokból álló virágkompozíciót Pikó Sándor debreceni képzőművész és alkotótársai alig egy hónap alatt készítették el. A száraz virágok előnye, hogy tartósak, így a közel 900 kilométeres zarándokút végén is teljes pompájában tekinthető meg a kocsi – tette hozzá Oláh Viktor. 

A Szent István koronáját ábrázoló virágkocsin megformálták az országalmát és a királyi jogart is. Gulyás Tamás virágkötő elmondta: ez a kocsi megy legelöl minden évben a debreceni virágkarneválon. Aprólékosan kidolgozott formák jellemzik a kompozíciót, a korona tűzzománc ikonjait is kirakták virágokból. 

Ezen a kocsin is többnyire Magyarországon is megtermő virágokkal dolgoznak, a korona párnáját azonban az egzotikusnak mondható kókuszpálmakéreggel vonták körbe. Ezenkívül élővirág-csokrok is helyet kapnak a kocsin. 

A két virágkompozíció az anyaország kulturális ajándéka, amelyeket Ferenc pápa Csíksomlyói látogatására és a pünkösdi búcsú alkalmából szállítottak Csíkszeredába.

 

VEZETŐ HÍREK
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben

Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az egyesített kórusba!

Indul a középiskolai hittanverseny
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbtanulását Debrecenben

Énekeseket várunk a bécsi zarándoklatra, az egyesített kórusba!

Indul a középiskolai hittanverseny
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
Új mentorprogram segíti a roma középiskolások továbbta...
 
Indul a középiskolai hittanverseny
Indul a középiskolai hittanverseny
 
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
Lelkigyakorlatok Máriapócson – a szervezők várják az ...
 
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
„Meglátogatta Isten az ő népét” – családi nap és...
 
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
Megoperálták Leó pápát - sikeresen eltávolították a ...
 
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap
A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap