Jakubinyi György gyulafehérvári érsek köszönetet mondott Ferenc pápának

Jakubinyi György gyulafehérvári érsek köszönetet mondott Ferenc pápának

2019-06-01 16:01:44
Szerző: RomKat.ro, forrás: Magyar Kurír, Beliczay László/Székelyhon.ro, Koszticsák Szilárd/MTI
Ferenc pápa
Határontúl
A Csíksomlyón ünnepelt pápai szentmise végén Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke megköszönte Ferenc pápának, hogy eljött Erdélybe. A Szentatya aranyrózsát ajándékozott a csíksomlyói Szűzanyának, elhelyezte azt a szobor lábánál.

Miután Ferenc pápa elhelyezte az ajándékul hozott aranyrózsát a csíksomlyói kegyszobor lábánál, Jakubinyi György érsek e szavakkal mondott köszönetet, magyarul, majd románul:

„Szentatya! Húsz évvel ezelőtt Szent II. János Pál pápa látogatta meg először ezt az országot, de csak a fővárosra, Bukarestre szorítkozhatott. Nagyon sajnálta, hogy nem látogathatta meg Erdélyt, ahol hívei többsége lakik, de megígérte, hogy ha még egyszer jön, mindenképpen eljön hozzánk. Húsz év múlva most Ferenc szentatya teljesítette ezt az ígéretet.

Szentatya! Itt köszöntjük a négy erdélyi római katolikus egyházmegye magyar székely többségű hívei és püspökei: Gyulafehérvár, Nagyvárad, Szatmár és Temesvár. Kérjük, Szentatya, segítsen, hogy bekapcsolódjunk az egyetemes Egyház vérfolyásába.

Köszönjük, Szentatya, hogy eljött velünk együtt imádkozni, a szentmiseáldozatot bemutatni, kérni a Csíksomlyói Segítő Máriát, hogy áldjon meg minket a fogadalmi kereszt felirata szerint: »Isten! Tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben«.”

A köszönő szavak után a pápa és az érsek megajándékozták egymást: Jakubinyi György Xantus Gábor Ég és föld között című festményét ajándékozta Ferenc pápának, a Szentatya pedig egy kelyhet adott át a gyulafehérvári főpásztornak.

* 

Az ünneplők a szentmise végén elénekelték a magyar himnuszt, majd a Boldogasszony anyánk kezdetű ének (ősi magyar himnuszunk) és a székely himnusz is felcsendült a csíksomlyói kegyhelyen. 

* 

Ferenc pápa a szentmise után a csíksomlyói kegytemplom közelében mozgássérült betegekkel és családtagjaikkal találkozott: kezet fogott velük és néhány szót váltottak.

A Szentatya Csíksomlyóról Jászvásárra indul, ahol késő délután fiatalokkal és családokkal találkozik majd.

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...