Debrecenbe látogat Böjte Csaba testvér - december 20-án élő Betlehemmel várják az érdeklődőket

Debrecenbe látogat Böjte Csaba testvér - december 20-án élő Betlehemmel várják az érdeklődőket

2023-12-15 12:16:22
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Ifjúsági
Debrecen
Ünnep
Fogadjuk be a szívek ajtaján kopogtató Jézus Krisztust!

Debrecen városába érkezik december 20-án az összetartozás betlehemi karavánja, melynek ötletét Böjte Csaba ferences testvér adta. Annak idején ugyanis 1223-ban Assisi Szent Ferenc rendezte be először az első betlehemet. Ennek emlékére a Magyar Nemzeti Cirkusz ferences testvérek kíséretében elindított egy jászollal, jelmezekkel és díszletekkel felszerelt mobil karavánt, mely december 10. és 23. között Sepsiszentgyörgytől Budapestig különböző városokban állomásozik. December 20-án 10 órakor Böjte Csabával együtt érkezik Debrecenbe, ahol a történelmi egyházak vezetőivel közösen fogadják a betlehemi lángot, mely a 43. Főnix Cserkészcsapat közreműködésével érkezik a városba. A rendezvénynek a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ ad otthont a Nádor utcán.

Hívjuk és várjuk mindazon érdeklődőket, akik a láng érkezését követően, Böjte Csaba atya vezetésével szívesen mesélnék és játszanák el a több mint 2000 éves történetet, interaktív formában, a betlehemi szereplők jelmezébe bújva. A Magyar Nemzeti Cirkusz gondozásában érkező állatokat (láma, birka, kecske) a látogatók 15 óráig tekinthetik meg a DMJV Családsegítő és Gyermekjóléti Központjának udvarán. December 23-án érkeznek majd meg Budapestre. A pesti ferences templom előtt tartják az utolsó megemlékezést, majd egy hálaadó szentmisével zárják az útjukat.

VEZETŐ HÍREK
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége

Folytatódik a Teológia-Bár: találkozzunk november 3-án!

Görögkatolikus Tudásolimpia: idén is várjuk a nyugdíjasok és a családok jelentkezését
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
 
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...
Életről, halálról, eutanáziáról – rádióinterjú P...
 
Görögkatolikus Tudásolimpia: idén is várjuk a nyugdíja...
Görögkatolikus Tudásolimpia: idén is várjuk a nyugdíja...