Debreceni Advent

Debreceni Advent

2017-11-30 15:28:57
Szerző: Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft.
Debrecen
Ünnep
Debrecen városa, az egyházak és a honvédség közösen készülnek az Adventre

Magyarország lelki központja Debrecen, ahol békében, együttműködve élnek és ünnepelnek a különböző felekezetek, vallási közösségek. Ez jellemző már évek óta a Debreceni Advent ünnepi programsorozatára is, amely idén több újdonsággal is bővült. A város célja az, hogy a szakrális értékei mellett a Debreceni Advent igazi turisztikai eseménnyé váljon - hangzott el az idei programsorozat beharangozó sajtótájékoztatón november 30-án a Régi Városházán.

Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte, hogy évről évre a református, a római és görögkatolikus, a baptista, az evangélikus, az ortodox egyházak vezetőivel együtt ünnepel a város, amely példaértékű. Idén sem lesz másképpen, amikor Advent kezdetével, december 3-án, vasárnap 17 órakor a város karácsonyfája melletti közös gyertyagyújtáson vesz részt és köszönt Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyés püspök, Fabiny Tamás evangélikus püspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek metropolita és Fekete Károly református püspök. A városvezető elmondta, hogy idén már teljes egészében a Főnix Rendezvényszervező koordinálta az adventi vásárt, amely a Főtéren és a Piac utcai sétáló övezetben kapott otthont. Elhangzott, hogy 2018-ban megkezdődik a Dósa nádor tér átépítése, amely újabb közösségi tér lesz a belvárosban és elkészülte után az adventi vásár új helyszíneként is funkcionál. 

A bejglit jó szívvel elfogyasztjuk, a Karácsonyfát Vízkeresztkor leszedjük, vagyis ezek múlandó pillanatai az ünnepnek. A református egyház ezért úgy döntött, hogy a "Hereditas nostra - A mi örökségünk" című zsoltárkantáta életre hívásával maradandó emlékkel gazdagítja az ünnepi események sorát - jelentette be Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyház püspöke. A december 3-i ősbemutató - amely a Nagytemplomban 18 órakor kezdődik - a Reformáció 500. évfordulója alkalmából, az egyházkerület felkérésére született.

"Ami a testben a lélek, az a keresztények világban" idézte egy ókori bölcs gondolatát Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi római katolikus megyéspüspök. Az egyházvezető a közelmúltban a Vatikánban járt a Szentatyánál, ahol többek között arról is beszélt, hogy Debrecen egy olyan lelki központ, ahol a történelmi egyházak között egység és szeretetkapcsolat épült ki. A püspökatya elmondta, hogy a három debreceni - református, római, illetve görög katolikus - püspök együtt látogat el decemberben Genfbe, az egyházak világtalálkozójára. Az élményeikről december 19-én 18 órától egy kerekasztal-beszélgetésen adnak beszámolót a Déri Múzeum Dísztermében.

Kapin István görögkatolikus parókus a görögkatolikus egyház kulturális programjai mellett az ételosztásra hívta fel a figyelmet: karácsonyig minden vasárnap 300 rászorulót hívnak közös ebédre az Attila téri templom melletti parkolóba. A tervek szerint januártól minden hónap első vasárnapján az ebédet meghirdetik. 

Ruszin Romulusz dandártábornok, a Magyar Honvédség V. Bocskai István lövészdandár tábornoka arra emlékeztetett, hogy több száz katona idén is otthonától távol tölti a Karácsonyt hazáját szolgálva. Elmondta, hogy azt a szeretetet, amelyet Debrecentől és lakosaitól kapnak a katonák, a helyőrségi zenekar december 10-i ünnepi koncertjével szeretnék megköszönni a Kölcsey központban. 

A sajtótájékoztatót követően a városháza bejárati aulájában több édes meglepetéssel találkozhatnak a debrecenieknek, abból az alkalomból, hogy 200 évvel ezelőtt, 1817-ben telepedett meg Debrecenben a svájci születésű Caderas Wioland, aki meghonosította a városban a cukrászatot. Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője bejelentette, hogy december 2-án kinyitja kapuit a Régi Városháza, ahol a belső udvaron igazi angyalliget fogad minden családot, az ünnepi hangulatról a Galiba Gyermekfesztivál csoportjaink kiskarácsonyfái és legjobb kézműves mesterek portékai gondoskodnak. 

Megépítik „Debrecen szívét” mézeskalácsból. Radics László, debreceni mézeskalácsos, a Népművészet Mestere és Radics Zoltán segítségével a debreceniek kis mézeskalácsszíveiből fog összeállni „Debrecen szíve” a Régi Városháza belső udvarán, amelyet egészen december 23-ig csodálhatnak meg az érdeklődők. Ennek megépítéséhez bárki csatlakozhat kis mézeskalácsszívekkel. 

Keressük Debrecen bejglijét! címmel a debreceni cukrászatok, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Debreceni Szakképzési Centrum segítségével a városlakók dönthetik el, hogy melyik a szívükhöz legközelebb álló bejgli. A nagy bejgli-kóstolás hétvégéjén, december 2-án (szombat) 15 órától egészen vasárnap estig minden érdeklődő véleményezheti a debreceni cukrászdák által elkészített bejgliket. Eközben jótékonysági célt is szolgálunk, mert a kóstoló-kuponok megvásárlásával - amelyeket már 100 Ft-ért meg lehet vásárolni - az autista gyermekekkel foglalkozó Angyalliget Közhasznú Alapítvány tevékenységét támogatjuk.  Az így beérkezett vélemények összegzését követően december 9-ére az is kiderül, melyik sütemény lett „Debrecen bejglije”. 

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy december 3-án, Advent első vasárnapján a várhatóan sok ezres érdeklődő miatt 16.30 és 17.30 között a belvárosban nem közlekedik a villamos.

VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
VEZETŐ HÍREK
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértesi zsolozsmás táborban

A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsúja Máriapócson

Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Máriapócsra
 
AKTUÁLIS
EZEKET OLVASTA MÁR?
 
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
Ismét a közös imádságé volt a főszerep a létavértes...
 
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Helynökség búcsú...
 
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
Tizedik alkalommal zarándokoltak együtt az Útonlevők Má...
 
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
Letölthetőek az idei Családtáborban készült képek
 
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
„Fesd meg az ikonodat!” Ikonfestő tábor lesz Hajdúbö...
 
A kitartás útján a 22+ zarándokai
A kitartás útján a 22+ zarándokai