Ételosztás Debrecenben

Ételosztás Debrecenben

2017-11-30 14:38:26
Szerző: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Szociális
Debrecen
300 főre készülnek egy tál meleg étellel a szervezők

Decemberben az adventi időszak izgatott várakozással teljes. Közeledik a karácsony, mely világszerte a szeretet ünnepeként él mindenki szívében. Ebben az időszakban megnő az emberek vágya, hogy adakozzanak, tevékenykedjenek mások megsegítéséért. Nálunk, görögkatolikusoknál sincs ez másképp.

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat ételosztást tart Debrecenben, 2017. december 3-án, vasárnap. 300 főre készülnek egy tál meleg étellel a szervezők. Sőt: karácsonyig minden vasárnap 300 rászorulót hívunk meg egy közös ebédre, emellett szeretnénk hagyományt teremteni azzal, hogy januártól minden hónap első vasárnapján tartunk ételosztást.

Időpont: 2017. december 3. vasárnap, 10.00 órai Püspöki Szent Liturgia után

Helyszín: Debrecen, Attila téri görögkatolikus főszékesegyház melletti tér

VEZETŐ HÍREK
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „ügynökakták” nyilvánosságra hozatala kapcsán

Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén

Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közössége
 
AKTUÁLIS
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

EZEKET OLVASTA MÁR?
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata az „...
 
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
Akathisztosz az Istenszülő Szűz Máriához Rákosmentén
 
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
Közös túrára és imára hív a Fiatal Felnőttek Közös...
 
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
FIFEL 4.0 – Hitben, közösségben, egymásra figyelve
 
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
Taizé Találkozó 2026 – várjuk a Hajdúdorogi Főegyhá...
 
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...
Böjt és mértékletesség a Szentírásban és a keresztyÃ...